A CEU vezetése arra vár, hogy meghívják a munkacsoportba

Infostart
2017. április 27. 14:09
Ha a CEU is részt vehet abban a munkacsoportban, amely tárgyalna a felsőoktatási törvény módosítása által érintett egyetemekkel és így lenne esély a helyzetük rendezésére, akkor jó eséllyel Budapesten maradhat az intézmény – mondta az InfoRádiónak a CEU rektorhelyettese. Enyedi Zsolt közölte, úgy tudják, ma felállt ez a munkacsoport, bár ők még nem kaptak megkeresést.

„Nem azt mondtam a korábbi interjúban, hogy az egyetem elköltözne vagy hogy ne tennénk meg mindent azért, hogy itt maradjunk. Sőt, küzdünk, és szerintem ez a küzdelem sikeres lesz végül” - fogalmazott a rektorhelyettes.

„Pusztán arról beszéltem a korábbi interjúban, hogy ha a kormány nem hajlandó engedni, nem hajlandó tárgyalni, akkor a jelenlegi forma – minden egyes tanszék, minden egyes program, minden egyes kutatási projekt – fenntartása válik rendkívül nehézzé, valószínűtlenné” - tette hozzá Enyedi Zsolt.

A rektorhelyettes azonban úgy látja, hogy a kormány engedni fog.

„Egyértelmű, hogy olyan nyomás alatt van, hogy kénytelen lesz valamilyen megoldást találni. Úgy látom, hogy ennek az esélyei még jobban nőttek az utóbbi időben. Hiszen

felállt a munkacsoport és ez azt jelenti, hogy a kormány végre elkezdte azt a párbeszédfolyamatot, amit olyan régóta sürgetünk”

- fejtette ki Enyedi Zsolt.

A rektorhelyettes úgy fogalmazott: „ha ez egy komoly intézmény, akkor

nemsokára meg kell érkeznie a hivatalos levélnek az ügyben.”

„Az elmúlt napokban egyértelművé vált, hogy az ügyünk társadalmi, nemzetközi támogatottsága rendkívül erős. Most már az Európai Bizottság is eljárást indított az ügyünkben, így sokkal nagyobb erőt tudunk felmutatni” - részletezte.

A Közép-Európai Egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy a vezetést még nem hívták meg a munkacsoport ülésére, a hivatalos meghívásra várnak.

Indoklásként elmondta: „mivel számos levelet intéztünk két minisztériumhoz is, ezért egy újabb levél nem sokat segítene a dolgon. Egyértelműen a kormánynál van a labda, ők azok, akik eddig csak szóban mondták azt, hogy készek tárgyalni, de valójában nem ülnek le egyeztetni.”

„Abban a pillanatban, amikor kapunk egy telefont, kapunk egy emailt, levelet, mi rögtön rendelkezésre állunk”

- jelentette ki a CEU rektorhelyettese.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A CEU vezetése arra vár, hogy meghívják a munkacsoportba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást