Hat külföldi egyetem működési engedélyét vonták vissza

InfoRádió
2017. április 22. 12:10
Hat, Magyarországon működő külföldi egyetem engedélyét vonta
vissza információnk szerint az Oktatási Hivatal idén. Az okok között
szerepelt az anyaintézmény megszűnése, az együttműködés felbontása
a hazai oktatás képviselőivel, de előfordult olyan is, hogy a magyar
fél kérte a külföldi egyetemmel való szerződés felmondását - számolt be a Magyar Nemzet.

A lap tudomása szerint hat egyetem esetében vonták vissza a működési engedélyt.

Négy egyetem működési engedélyének visszavonása februárban emelkedett jogerőre, kettőé most áprilisban.

Az egyik ilyen külföldi egyetem a University of Wales, amely még 2011- ben kapott engedélyt a szociális szolgáltatások menedzsmentje mesterképzési szak oktatására a magyarországi képviselőjével együttműködésben.

A Magyar Nemzet információi szerint a 2016-os vizsgálat során kiderült, hogy a külföldi intézmény 2014-ben megszűnt, és a University of South Wales nevű hivatalos jogutóddal az együttműködést 2014-ben felmondták.

Hét éve működik hazánkban az Anglia Ruskin University, ahol gazdálkodás és menedzsment szakot, valamint nemzetközi üzleti tanulmányok doktori programot indítottak. Amikor 2016-ban lefolytatták az esedékes vizsgálatot, kiderült, hogy a brit intézmény a hazai partnerével 2014- ben közölte szándékát az együttműködés megszüntetésére.

A nemzetközi üzleti tanulmányok doktori programot 2014 szeptemberében, a gazdálkodás és menedzsment szakot 2015 szeptemberében indították utoljára.

 Szintén a hazai képviselővel való együttműködést szüntette meg 2015- ben a University of Hertfordshire, amely már 2002 óta tartott hazánkban különböző üzleti képzéseket. Ebben az esetben is a működési engedély felülvizsgálata során derült ki a külföldi egyetem hazai képviselőjével való együttműködés megszűnése.

A Middlesex University marketingkommunikátor képzése esetében viszont közös megegyezés volt az indoka a hazai képviselő és a külföldi egyetem közötti szerződés felbontásának, de ugyanez történt a kis- és középvállalkozások gazdasági menedzsmentje képzést 2010 óta folytató Université Paris Ouest Nanterre la Défense esetében is.

A hatodik külföldi egyetem esetében az intézmény hazai képviselője nyilatkozott úgy, hogy nem kívánja folytatni az együttműködést a Webster Universityvel - számolt be a Magyar Nemzet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!