Nem kértek a szülők az egyházi fenntartásból

InfoRádió
2017. április 21. 07:18
Nem kerül egyházi fenntartásba sem a zuglói Városligeti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, sem pedig a józsefvárosi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola – tudta meg a Magyar Nemzet.

Mint ismert, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szerette volna átvenni az intézményeket. Ez abban az esetben történhetett volna meg, ha a szülők több mint 50 százaléka igennel szavaz az átvételre a héten megtartott szavazásokon. Ám a lap birtokába jutott információk szerint ez egyik esetben sem történt meg.

A városligeti iskolát 726 gyermek látogatja, a tanulók szülei közül 630-an szavaztak érvényesen. Az erről szóló jegyzőkönyvből viszont kiderül: a szavazók között mindössze hárman támogatták az egyházi átvételt, míg 627-en az állami fenntartás mellett döntöttek. Emellett úgy tudjuk, a Vajda Péter-iskola esetében sem jött össze az egyházi fenntartáshoz szükséges szavazatszám.

Az eredmények az újság szerint egyáltalán nem meglepők, hiszen az átvétel ötlete kezdetektől indulatokat váltott ki a szülőkből, mindkét iskola ezzel kapcsolatos tájékoztató fóruma parázs hangvételűre sikeredett. Ráadásul a városligeti iskola szülői közössége több mint félezer aláírást gyűjtött azért, hogy a fenntartóváltásról szóló szavazást már meg se rendezzék, míg a józsefvárosi tantestület állásfoglalásában jelezte, hogy elutasítják az ötletet.

Emellett az érintett kerületek önkormányzatai – vagyis a Karácsony Gergely (Párbeszéd) által vezetett Zugló, illetve a Kocsis Máté (Fidesz) által vezetett Józsefváros – sem támogatták az átvételt.

Az egyház egyébként tavaly decemberben kötött megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumával a közfeladat ellátásának átvételéről, ennek keretében öt iskolával kapcsolatban kaptak lehetőséget.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!