Újabb, minden családot érintő területet államosítana a kormány

InfoRádió
2017. április 20. 12:25
Az iskolai papírgyűjtés évtizedes kialakult gyakorlatát szabná át az állam egy törvénytervezettel, a gyerekek által összegyűjtött papír begyűjtését csak közszolgáltatók végezhetnék, a hulladék tulajdonjoga azonban nem őket, hanem Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t illetné meg.

Államosítani akarják az iskolai papírgyűjtést - derül ki egy az Index által megismert törvénytervezetből. Az új előterjesztés szerint a papírgyűjtést csak a kötelezően állami tulajdonban lévő közszolgáltatók végezhetnék.

Papírgyűjtést eddig évente kétszer lehetett szervezni, és szervezhette eddig is közszolgáltató, de magán-hulladékkezelő is. Ők megállapodtak az iskolával, vagy sokszor egy iskolai szervezettel, és kilogrammonként jellemzően 15-20 forintot kaptak az összegyűjtött papír után. A bejövő pár százezer forintból aztán lehetett mondjuk osztálykirándulásra menni vagy eszközöket venni.

Budapesten nagyjából tíz-húsz magáncég versenyzett rendre az iskolákért. Aki a legmagasabb árat adta a papírért, azzal volt érdemes szerződni, ők aztán elszállították, válogatták, újrahasznosították azt. A legtöbb vidéki településen is volt alkalmas cég ilyesmire. Több tízezer tonna papír jött be így évente, ami országos szinten pár milliárd forintos érték lehet.

A változtatás után viszont csak a közszolgáltatók kezelhetnék az iskolák által gyűjtött papírt, a hulladék tulajdonjoga pedig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV) illeti meg. 

A tervezetből nem látszik, hogy az iskolák hogyan kaphatnak majd pénzt a papírgyűjtésért, de egyelőre az is bizonytalan, hogy a közszolgáltatóknak lesz-e kapacitásuk erre az újabb feladatra, illetve hogy mennyire lesznek ebben motiváltak, ha az összegyűjtött papír tulajdonjoga végül nem az övék lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!