Ezért tudunk csak későn a forgatások miatti lezárásokról

InfoRádió
2017. április 20. 12:10
A forgatócsoportok két nappal a munkálatok előtt kapják meg a szükséges engedélyeket, így a Budapesti Közlekedési Központ a forgatások előtt 3-4 nappal tudja tájékoztatni a lakosságot a szükséges lezárásokról – közölte a BKK.

Az InfoRádió utánajárt, hogy az utóbbi időszakban Budapesten zajló filmforgatások miatt a főváros hogyan szervezi a szükséges korlátozásokat.

Megkerestük a Budapesti közlekedési Központot, amely úgy tájékoztatott, hogy egy 2013-as kormányrendelet szerint a kérvényező filmes cégek

két napon belül számíthatnak az illetékes hatóságok jóváhagyó döntésére.

Az engedélyezést többszörös egyeztetések előzik meg, és a jóváhagyók, a BKK, a Budapest Közút, a Fővárosi és kerületi önkormányzatok igyekeznek a forgalom lehető legkisebb zavarásával járó helyszínt és időpontot kiválasztani, illetve javasolni .

Ezek a forgatások általában Budapest városképi és turisztikai szempontból kiemelt helyszínein zajlanak, így a Nagykörúton belüli területen található főbb útvonalak többnyire érintettek a korlátozásokban.

A BKK kiemelte, hogy bármilyen kismértékű lezárás az éppen arra közlekedőknek gondot okozhat. A forgatócsoportoknak ezért lehetőség szerint a kisebb forgalmú időszakokra vagy hétvégi napokra adnak engedélyt. Az illetékes szervek azonban ezt a legtöbb esetben 2-4 nappal a lezárások előtt tudják csak megtenni, mert a szervezők

csak akkorra tudják beszerezni a szükséges engedélyeket, illetve összehangolni a több helyszínen forgatott produkciókat.

A forgalomkorlátozások okozta kellemetlenségek enyhítésére a közlekedési információkat a BKK igyekszik megfelelő kommunikációval időben az érintettek tudomására hozni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!