Megkapta a református egyház a geszti Tisza-kastélyt

Infostart
2017. április 19. 17:09
Több belügyi tárgyú törvényt is módosított az Országgyűlés, valamint rábólintottak a képviselők, hogy a református egyházé legyen a geszti Tisza-kastély.

Összesen 21 belügyi tárgyú törvényt módosított az Országgyűlés, így mások mellett lehetővé vált, hogy a mentőszolgálat is láthassa a rendőrség által kezelt térfigyelő kamerák felvételeit, a mezőőrök az önkormányzati rendeletekben meghatározott esetekben is kiszabhatnak helyszíni bírságot, továbbá a jövőben szélesebb körben alkalmazzák a kormánytisztviselőkre az úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot. Az eljárást kiterjesztik az igazságügyi szakértői intézmény igazságügyi alkalmazotti jogviszonyban álló tagjaira, illetve az okmányokat kiállító kormánytisztviselőkre is.

Az Országgyűlés elfogadta, hogy az állam ingyen a református egyháznak adja a geszti Tisza-kastély tulajdonjogát. A törvényalkotási bizottság kezdeményezésére az ingatlant nem korlátlanul, hanem csak 15 évig terheli elidegenítési és terhelési tilalom.

A törvény módosította az állami vagyonról szóló jogszabályt is, így a jövőben ingyenesen átruházhatók az egyházak számára hitéleti feladataik elősegítése vagy az általuk ellátott oktatási, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális feladatok ellátása érdekében – a sokszor más célra gazdaságosan nem hasznosítható – ingatlanok.

A Ház egyhangú szavazással kihirdette a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény módosítását, majd elfogadta a sportról szóló törvény módosítását is, amelynek értelmében a Ferencvárosi Torna Club lett a kijelölt vagyonkezelője egyes ingatlanoknak az Üllői út 129. alatt. A változtatás emellett azt is lehetővé teszi, hogy a jövőben ne csak fővárosi, hanem azon kívüli sportcélú ingatlanoknál is kijelölhessenek vagyonkezelőt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megkapta a református egyház a geszti Tisza-kastélyt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást