Negyedórán múlt a CEU sorsa?

InfoRádió
2017. április 6. 13:37
Egy elitegyetem ellehetetlenítése azt üzeni, hogy nem szabad a közepesnél többet teljesíteni, mert fejbe ütnek – mondta a Heti Válasznak Csaba László közgazdász, a Közép-európai Egyetem tanára.

A mostani törvénynek a 25 évvel ezelőtti akkreditáció nem felel meg. Ez visszamenőleges törvénykezés, ami tilos – jelentette ki Csaba László a Heti Válasznak adott interjúban.

A CEU tanára kiemelte, hogy

kamudiplomát nem állítanak ki.

„Hallgatóink száz százaléka elhelyezkedik, a nemzetközi egyetemi rangsorokban az én tanszékem például a 39., illetve 42., miközben magyar egyetem nincs az első 350-ben. Akkor milyen csalásról beszélnek?” - jelentette ki a közgazdász.

Az Orbán-kormány volt tanácsadója szerint nem igaz az, amit a miniszterelnök állít, hogy két diplomát adnak ki.

„A 2004-es akkreditáció óta olyan programok vannak, ahol a hallgató választhat, hogy csak amerikai papírt akar-e, vagy magyart is. Százból kilencvennek nem kell a magyar. Ezért nincs minden programunk akkreditálva Magyarországon: nincs rá igény, miközben a folyamat rengeteg erőforrást kötne le.

Akadálya nem lett volna, nálunk a követelmények magasabbak, mint a magyarországiak”

- fogalmazott.

A CEU tanára szerint a törvénymódosítás még tárgyalási alapnak sem elfogadható, mert botrányos.

„Hamis hivatkozásokkal több olyan feltételt szab, amivel nem tudunk mit kezdeni”

- emelte ki, példaként említve, hogy új campust kellene építeni New Yorkban, miközben a mostanit Budapesten húsz milliárd forintból húzták fel, és ahhoz az állam egy forintot nem adott hozzá.

A feltételként szabott államközi egyezményről azt mondta, hogy azt Magyarország már 13 éve megkötötte New York állammal.

A közgazdász szerint az egyetem nyereség a magyar közéletnek, hozzáad a tudományossághoz, a könyvtár ingyenes, a CEU pont hogy nem rombolja az értékrendet. Az ügy borzasztóan rombolja az országképet, különösen üzleti körökben – tette hozzá

„Óriási veszteség lenne, ha az egyetem elmenne.

Egy ilyen intézményt egy hónap alatt át lehet vinni Berlinbe, Bécsbe, Zürichbe, a nemzetközi ismertsége, versenyképessége nem lesz kisebb” - hangsúlyozta.

Csaba László elképzelhetőnek tartja, a kormányfő célja valóban az, hogy találkozhasson Donald Trump amerikai elnökkel, de szerintem ezt nem ezzel lehet elérni. Úgy látja, a történetben a CEU járulékos veszteség, a fő célpont Soros György.

„Amikor bombáznak, akkor néha civilek is meghalnak” - emelte ki.

A közgazdász szerint volt idő, amikor Orbán Viktor kikérte bizonyos emberek tanácsát, többek között az övét is, aztán vagy megfogadta, vagy nem, de 2014 óta viszont nincs visszacsatolás. Nem a CEU az egyetlen olyan téma, amiben egy szűk kör egyeztetés nélkül meghozott egy döntés, aztán kiderült, hogy nem abba a kapuba kellett volna lőni – vélekedett.

„A miniszterelnököt nem tegnap óta ismerem, mindig is hajlott a rögtönző, kurucos mentalitásra és döntéshozatalra.

Szerintem ez a döntés a visszacsatolás hiányából fakad:

nem volt senki, aki negyedórát nyugodtan beszélgetett volna vele erről. A kormányfő gyors felfogású, ennyi elég lett volna. Túl sok minden megy fel magas szintre, ahol ötletszerű döntések születnek előkészítés, hatástanulmány nélkül. Palkovics államtitkár úr azt mondta, meglepte a CEU érdekérvényesítő képessége, ami a nemzetközi beágyazottságából ered. Jó reggelt! És most egy akadémikustársamról beszélek, nem a birkozószövetség elnökéről” - fejtette ki Csaba László.