Megunták a huzavonát, Orbán elé kerül a probléma

Infostart
2017. március 27. 16:18
Nem várnak tovább a főpolgármesterre a szakszervezetek, közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnöktől kérnek forrást az önkormányzati dolgozók béremelésére - mondta az InfoRádiónak az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Nemes Gábor elmondta, hogy levelet küldenek a kormányfőnek.

„Hétfőn délelőtt megy el a levél és a Magyar Szakszervezeti Szövetség segítségét kérjük, hiszen nemcsak rólunk van szó, hanem az önkormányzatoknál és az önkormányzati tulajdonú cégeknél dolgozók esetén is meg kell felelni a tavalyi kormányrendeletben szereplő minimálbér- és a garantált bérminimum emelésnek.”

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke hozzátette, az ebből eredő bérfeszültségeket is kezelni kell. Az állami tulajdonú cégek dolgozó hamarosan megkapják a három évre elosztott, 30 százalékos bérfejlesztést. Ezt az önkormányzat területén dolgozóknak is biztosítani kellene – tette hozzá Nemes Gábor.

„Nem csak a BKV-sokról van szó, egy szakszervezet nem lehet diszkriminatív, egységes elvek mentén képviseli azt, hogy a dolgozóknak megfelelő munkakörülményeket és megfelelő juttatást biztosítani kell.”

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke hangsúlyozta a miniszterelnöktől azoknak a forrásoknak a biztosítását várja, ami lehetővé teszi a 30 százalékos, három évre szóló bérfejlesztést. Ezeknél a cégeknél komoly problémák, lemaradások is vannak, ezért a munkakörülmények javítása is szükséges.

„A munkaerőhiány jellemzővé vált.”

Nemes Gábor hozzátette, információik szerint a BKV vezetése kiszámolta, 34 milliárd forintra lenne szükség az állami cégeknél végrehajtott bérfejlesztéssel azonos mértékű béremeléshez.

„Amennyiben megkerülhetetlen a sztrájk, nem tudunk megállapodni, az Egységes Közlekedési Szakszervezet igazodni fog ehhez és aktív szereplője lesz az akciónak.”

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta, az a bécsi szakszervezeti felajánlás, amely szerint nyelvtanfolyammal is segítik az Ausztriában munkát vállaló buszvezetőket, olyan előrehaladott állapotban van, hogy csütörtökön tárgyalnak is róla.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem várnak tovább, levelet írnak a miniszterelnöknek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást