Bizonyíthatatlan, hogy miért halt meg sokkal több magyar januárban

Infostart
2017. március 27. 17:34
Laboratóriumi vizsgálattal nem lehet igazolni, hogy az influenzajárvány miatt emelkedett jelentősen a halálozás Magyarországon idén januárban - mondta az InfoRádiónak Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ laboratóriumvezető főorvosa.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint jelentősen, 19 százalékkal több magyar hunyt el idén januárban, mint tavaly az első hónapban, 2000 óta ez a legmagasabb halálozási szám. A KSH szerint a tetőző influenzajárvány lehet ennek hátterében, akárcsak két éve. Jankovics István virológus szerint a vírus aktivitása valóban magas volt, az mutálódhatott is, emiatt Európa-szerte nőtt a halálozási arány, de ezt laboratóriumi vizsgálattal nem lehetett igazolni.

Az Országos Epidemiológiai Központ laboratóriumvezető főorvosa elmondta, hivatalosan csak akkor okozza az influenza valakinek a halálát, ha a klinikai mintájából utóbb ki lehet mutatni az influenzavírust. Ezt azonban nem végzik el minden esetben, mert

rengeteg pénzt és szervezést igényelne.

"Van egy 15 ország által használt európai együttműködés, ahol valós időben lehet követni a többlethalálozást is. Ezeken a görbéken azt látjuk, amikor az influenzajárvány aktivitása alacsony volt, mint például 2013-14-ben vagy 2016-ban, akkor többlethalálozás nem volt, akkor azonban, amikor nagyon erős volt az influenza aktivitása, mint például 2015-ben vagy az idén, akkor a többlethalálozás is magasabb számokat mutat, de ezt az összefüggést

laboratóriumilag nem tudjuk bizonyítani"

- mondta Jankovics István.

A helyzetet idén ronthatta, hogy az influenza A vírus nagyfokú genetikai változást mutatott, és hozzájárul a vakcina hatásosságának csökkenéséhez. A főorvos azonban felhívta arra a figyelmet, hogy ettől még érdemes oltatni, mert ha már 20 százalékos hasonlóság van a két vírus között, az már elegendő lehet arra, hogy egy krónikus betegség esetén túlélje a vírusfertőzést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bizonyíthatatlan, hogy miért halt meg sokkal több magyar januárban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást