Kovács Zoltán: a kormány előtt nincs javaslat a 800 BKV-dolgozó felmondásának ügyére

InfoRádió
2017. március 24. 11:32
A dél-budai szuperkórház 2020-ra készülhet el, a kormány döntött, az előkészületek már folyamatban vannak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Szuperkórház - 2020 után készülhet el

A kormány már elvi és gyakorlati döntést hozott, a költségvetésbe is beépítette a  dél-budai szuperkórház megépítését – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő.

„Területi és ellátási szempontból meg kellett határozni azokat a központokat, ahol az emberek ellátásának hatékonysága szempontjából legjobban tudjuk érvényesíteni ezeket a célokat. Az Egészséges Budapest nevű, egyébként létező egészségügyi stratégia ennek kereteit egyértelműen kijelöli és folyik az előkészítés.”

A dél-budai szuperkórházat továbbra is a korábban javasolt

kelenföldi helyszínre szánják

– tette hozzá Kovács Zoltán.

„A konkrét helyszínjavaslat megvan, ennek az infrastrukturális és egyéb szervezési feladatait ismerjük. Ez a M7/M1-es autópálya bevezető szakasza melletti, jól megközelíthető helyszín. Az engedélyezési eljárás, a tervezés ebben az évben elindulnak, a megvalósítás persze 2020 utánra várható.”

A kormányszóvivő hangsúlyozta:

óriási volumenű beruházás

készülhet el 2020-ra.

„Több mint ezer ágy, huszonkilenc műtő – olyan felszereltséggel és formában létrehozott épület és szervezett munka, aminek az egyik legfontosabb feladata, hogy a budapesti egészségügyi rendszerben lévő szervezési problémákat ki tudja küszöbölni.”

Kovács Zoltán szerint azok a nagyberuházások ügyében, amelyekről a kormány az elmúlt hat évben döntést hozott, mindenhol befejezték, vagy elkezdték, és akkor is, ha rohamtempóban kellett azt megvalósítani, mint például a vizes világbajnokság helyszínei, a munkák időarányosan haladnak.

Még nem tárgyalták a BKV-dolgozók ügyét

A kormányszóvivő kiemelte, a BKV-nál 800 dolgozó helyezte letétbe a felmondását, mert az önkormányzati bérek nem olyanok, mint az állami vállalatok bérei. Kovács Zoltán azt mondta: nincs tudomása arról, hogy Tarlós István főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök beszélt erről a problémáról, és ha igen, hogyan. Hozzátette: a kormány előtt még nincs a segítségről szóló javaslat.

„Mindenkinek a saját felelősségi területén kell, hogy elgondolásait, a stratégiáját és a tennivalókat letegye az asztalra. A kormány a közszolgálatban dolgozók ügyében már minden területen – legutoljára az állami vállalatok dolgozóival is körvonalazódik az megoldás - nemcsak ígéreteket tett, hanem egy olyan felelősségteljes és tartható ütemezést tett le az asztalra, amit a magyar költségvetés teherbíró képessége lehetővé tesz.”

Visszavették az önkormányzatokat

Az önkormányzatok esetében is vannak feltételek, amelyeknek meg kell felelni – tette hozzá Kovács Zoltán.

„A magyar állam átvállalta, visszavette az önkormányzati feladatok jelentős részét. Sok függött azon, hogy egy-egy önkormányzat teherbíró képessége milyen volt, ebből pedig óhatatlanul adódtak azok az egyenetlenségek, amelyeket tapasztaltunk. Ebben most rendet teszünk. Az állam a saját feladatellátásában elkezdte kiegyenlíteni, jó úton haladunk, hogy ebben egy átlagot tudunk adni, illetve az átlag emelését elkezdtük megvalósítani.

Az önkormányzatokra is hárul feladat

abban, hogy mit tudnak vállalni, mi a mozgástér, illetve ha az nincs, milyen segítségre van szükségük.”

Kovács Zoltán szerint nem csak kérni kell, hanem meg kell mutatni azt a rendszert, amiben ez értelmet nyer.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szuperkórház
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
BKV-dolgozók, önkormányzatok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást