Gyurcsány: nem kell mindenkinek a politikában maradnia

Infostart
2017. március 23. 11:51
Gyurcsány Ferenc úgy véli, Majtényi László államfő-jelöltsége tovább erősítette a baloldali ellenzék pártjai között lassan kiépülő bizalmat. A Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte van visszaút a politikából.

„Majtényi László jelölése két dolgot mindenképp hozott a baloldalnak. Egyrészt egy nagyon fontos ügyben régóta először teljes körű együttműködés lett az LMP-ig bezárva. Ezek nagyon fontos dolgok, amelyek mindig hoznak beszélgetéseket, tárgyalásokat. A másik, hogy lehetőséget teremtett arra, hogy

Majtényi a parlamentben egy másik világról beszéljen,

egy olyan országról, amit én is követendőnek gondolok” - mondta Gyurcsány Ferenc.

Arra a kérdésre, hogy a Majtényi László jelöltségéről való megállapodás után egyetértettek-e a folytatásról, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: „ahhoz nem kellett – különösen akkor még – Majtényi László, hogy folytassuk.”

„Mert úgy tűnt, hogy van a demokratikus ellenzéki pártok között egy folyamatos beszélgetés, minden héten találkoztunk egyszer bizonyos körben az LMP nélkül. De a bizalomépítés időszakában – mert erre mindig szükség van – ezek jó történetek. Senki nem hitte, hogy Lacit meg fogják választani. Ő maga se. Ezt sokszor elmondta” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök úgy véli, nem feltétlenül kell mindenkinek a politikában maradnia, aki egyszer bekerült oda.

„Nekem ez lett a hivatásom. De vannak olyanok, akik kiszálltak belőle.

Bajnai Gordon beszállt a politikába, majd "kijjebb" ment onnan. Draskovics Tibor beszállt a politikába, a fél életét ott töltötte, ma tanácsadóként dolgozik Európában. Tehát vannak azért visszafelé menő utak is” - mondta Gyurcsány Ferenc.

Annak kapcsán, hogy visszatérhet-e még Majtényi László a politikába, a volt miniszterelnök azt mondta, örömmel venné, ám a közpolitikai intézet vezetője nem fog újabb politikai szerepet vállalni.

„Hogy mást gondol-e majd fél év múlva, mint most, nem tudom.

Az elmondása szerint egy évvel ezelőtt ez sem jutott volna az eszébe. Akkor egy sor olyan személyes történés is volt a háttérben, ami meggyőzte őt arról, hogy ezt el kell vállalnia. Hogy lesznek-e még olyan élményei, amik arra bírják, hogy más álláspontra helyezkedjen, mint amit most nyilvánosan bejelentett, nem tudom megmondani” - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc aláhúzta: ha újra politikai szerepvállalásra késztetnék korábbi támogatói a volt ombudsmant, azt illetlenségnek tartaná.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyurcsány: Majtényi jelölése egy jó történet volt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást