Nagy a titkolózás a hörgőgyulladás-járvány körül

InfoRádió
2017. március 20. 08:42
Még mindig nem tudni, mennyi csecsemőt és kisgyermeket kellett intenzív osztályon ápolni az elmúlt időszakban járványos hörgőgyulladás miatt - írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja,

várhatóan a héten visszavonják azt az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) által kiadott intézkedést, amely szerint a tartós lélegeztetést és intenzív ellátást igénylő gyermekeket más megyékből ne a fővárosi kórházakba hozzák.

A február 16-i utasítás így a kezdetben beharangozott néhány napnál jóval tovább, több mint egy hónapig volt érvényben.

Az utasításra egyébként azért volt szükség, mert a szokottnál jóval több gyermek fertőződött meg járványos hörgőgyulladással.

Érdekesség, hogy a kritikus időszak alatt az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási és szuper- ügyeleti osztálya négyóránként frissí-tett jelentést küldött a budapesti intenzív ágyak kihasználtságáról.

Sőt, az OTH, a mentőszolgálat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) készenléti szolgálata folyamatosan monitorozta a helyzetet, azonban erről szinte egyáltalán nem informálták a lakosságot - mutat rá a Magyar Nemzet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!