Kíváncsi a Fidesz az MSZP eltűnt zuglói képviselője ügyére

InfoRádió / MTI
2017. március 18. 12:25
A Fidesz felszólította az MSZP vezetését, adjon magyarázatot arra, hogy az elmúlt egy évben hova tűnhetett zuglói képviselője, továbbá a személyéhez köthető 100 millió forintos köztartozás.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese elmondta, a főváros XIV. kerületében április 23-án Sápi Attila szocialista önkormányzati képviselő eltűnése miatt kell időközi választást tartani, a választópolgároknak pedig joguk lenne tudni, mi áll az ügy hátterében.

"Azt se tudjuk pontosan, hogy az eltűnés mit jelent: eldugták valakik, el kellett valahova mennie, le kellett lépnie vagy pedig végleges megoldást kerestek, akik mondjuk eltették láb alól"

- fogalmazott a politikus, hozzátéve, szerinte a körülmények vizsgálatakor az is látható, hogy valamilyen bűncselekménynek lennie kell a háttérben, mivel egy százmilliós köztartozás köthető Sápi Attilához.