Elismeri a Magyarországon elért eredményeket az OECD, de további lépéseket sürget - a nap hírei

InfoRádió
2017. március 17. 22:12
Nem tartja célszerűnek a magyar kormányfő, hogy Brüsszel az Ankarával kötött migrációs egyezségre alapozza Európa biztonságát. 52-re emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban.

A miniszterelnök szerint a magyar határon épülő második biztonsági kerítés a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd. Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: Ausztriában és Németországban nyugodtan alhatnak az emberek, mert a magyarok megvédik Európa külső határait. Hozzátette: meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika kizárólag az ő kezükbe helyezni a térség biztonságát. Kijelentette: Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani. Úgy fogalmazott: Brüsszel nemzeti hatásköröket akar elvenni a tagországoktól, ami veszély jelent egész Európára, ezért változásra van szükség az uniós politikában.

Elismeri a Magyarországon elért reformeredményeket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, de további lépéseket sürget az adminisztráció csökkentéséért és a versenyképesség javításáért. A jelentésben az OECD arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon az egy főre jutó GDP mintegy fele a legfejlettebb OECD tagországokénak, és a pénzügyi-gazdasági válság után veszített lendületéből a felzárkózás üteme. A nemzetközi szervezet szerint változtatni kell a gazdaságpolitikai szabályozás és az eljárások átláthatósága területén, egyszerűsíteni kell a hivatali ügyintézést, illetve javítani a közbeszerzési eljárás hatékonyságát. Emellett az idősek foglalkoztatásának fokozására, az oktatási rendszer javítására és a szolgáltatási szektorban a verseny erősítésére is javaslatot tesz az OECD.

Az oktatási államtitkár szerint nem függ össze a Nemzeti alaptanterv és a kilencedik osztály bevezetésének kérdése. Palkovics László az InfoRádió kérdésére cáfolta, hogy ellentmondás lenne a kormányzati nyilatkozatokban. Elmondta: a NAT bevezetését 2019-re tervezi a kormány és a tartalmi fejlesztés el is kezdődött. Palkovics László hozzátette ugyanakkor, hogy a kilencedik osztályról a kabinet egyelőre első olvasatban tárgyalt, de nem döntött az ügyben.

Több mint 25 millió forinttal támogatja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar hallgatók magyarországi nyári gyakorlatát. A kiírás alapján egy vállalkozás minden gyakornokra külön pályázatot nyújthat be, azonban egyszerre legfeljebb 5 gyakornok foglalkoztatására igényelhet forrást.

52-re emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, közülük 15 esetben igazolták is a betegséget - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-főorvosa. Oroszi Beatrix elmondta: a gyanús esetek közül hármat kizártak, 34 esetben pedig még tartanak a laboratóriumi vizsgálatok.

Romániában 3799-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta. Az országos közegészségügyi intézet adatai alapján az utóbbi hónapban gyakorlatilag hétről hétre megduplázódott az újabb megbetegedések száma.

Berlin és Washington közös érdekeit hangsúlyozta a német kancellárral tartott találkozó után az amerikai elnök. Donald Trump és Angela Merkel első alkalommal találkozott egymással. Donald Trump megerősítette: az új amerikai kormányzat változatlanul támogatja a NATO-t, de szükségesnek tartja valamennyi tagállam növekvő mértékű anyagi hozzájárulását az észak-atlanti szövetséghez. Angela Merkel Németország katonai kiadásainak további növelésére tett ígéretet.