Tölgyessy napóleoni példát hozott Orbánra

InfoRádió
2017. március 14. 15:23
Orbán Viktor pontosan tudja, hogy egy tízezrelék esélyt sem adhat másnak, mert ha mégis leváltják, akkor újabb rendszerváltás indul el a maga útján – mondta Tölgyessy Péter alkotmányjogász a Hír TV Egyenesen című műsorában.

Tölgyessy Péter Áder János újraválasztásáról azt mondta, az államfői tisztség kicsit szimbolikus, de a parlamentáris rendszerek köztársasági elnökének a királyságokat kell modellezni. „Olyasmi, mint az angol királynő – ritkán szólal meg, sokszor egyáltalán nem, de nagyon nagy súlya van.”

Az alkotmányjogász szerint 2010-től egy új berendezkedés van Magyarországon, ebben valahogy egy Gömbös Gyula-mondat érvényes: Magyarország kis ország, és itt elég, ha egy okos ember van.

„Ebben a rendszerben már jóval kevésbé van hatalommegosztás, van egy vezető, a miniszterelnök, aki mindennek kezdete és végső döntéshozója, és bizonyos értelemben a szimbolikus vezető is ő akar lenni” – emelte ki a Hír TV műsorában.

Tölgyessy Péter úgy vélekedett, hogy Áder rengetegszer felmutatta kis apró gesztusokkal, hogy miben nem ért egyet a miniszterelnökkel.

„Rengeteg ponton jelezte, hogy ő mást gondol, pusztán csak azzal is, hogy hallgatott”

– fejtette ki.

Az alkotmányjogász szerint Áder emberi arc a rendszerben, aki valami különneműséget jelentetett meg.

Tölgyessy kiemelte: itthon nem vállt be a parlamenti váltógazdaság. „Magyarország egy sikertelen ország, Magyarországon azok a vágyak, amelyek 1989-ben reménytelinek tűntek, jobbára nem valósultak meg,

egy nagyon csalódott, nagyon frusztrált, gyűlölettel teli ország Magyarország”

– húzta alá az alkotmányjogász.

Úgy vélte, Orbán Viktor az alkotmányos berendezkedést rengeteg ponton átírta, de lényeges ponton csak kevés helyen. „Mégis, a pluralizmus, a sokszínűség megtartásával egy olyan rendszert csinált, amelyben jó eséllyel nem leváltható a hatalma” – emelte ki.

„Ha most megnézzük a számokat, a közvélemény-kutatásokat, az ellenzék állapotát, akkor elég könnyű arra a következtetésre jutnunk, hogy a legközelebbi alkalommal is kétharmad körüli eredmény várható” – fejtette ki.

Tölgyessy hozzátette: „Orbán Viktor akár elmondogathatná azt a versikét, melyet állítólag Napóleon: minden csatámat megnyertem én, de tudom, hogy a pillanatokon múlhat a sorsom.”

"Orbán Viktor is tudja, hogy egy tízezrelék esélyt sem adhat másnak,

mert ha netán mégis leváltják, akkor az nem egy szimpla kormányváltás lesz, hanem bizony egy újabb rendszerváltás indul el a maga útján” – jelentette ki.

Tölgyessy szerint a Fidesz folyamatosan a helyzete túlbiztosításába menekül, szabályosan, a politikai ciklus szerint építi fel a gazdaságpolitikáját.

Orbánnak van egy átfogó képe arról, hogyan boldogulhat ez az ország – ez egyezik a szavazók jelentős részével. A lényege az, hogy nem mi vagyunk a hibásak. „Mi igyekszünk, jóravalóak vagyunk, fantasztikusak vagyunk” - foglalta össze.