Nagy bejelentést tett Tarlós István

InfoRádió
2017. március 12. 19:47
A főpolgármester azt mondta, harmadszor vélhetően már nem indul a posztért.

„Ha valaki azt kérdezné, hogy merjen-e fogadni arra, hogy indulok a főpolgármesteri pozícióért, azt mondanám, jelentős tétet ne tegyen rá” - mondta a Borsonline cikke alapján az ATV-nek Tarlós István.

A főpolgármester úgy fogalmazott, hogy 2014-ben sem nagyon akart Budapest első embere lenni.

"2014-ben sem kapaszkodtam két kézzel ezért a székért, és pillanatnyilag nincs olyan elhatározásom, hogy pályáznék”

- fejtette ki.

Tarlós 2010-ben váltotta Demszky Gábort a főpolgármesteri poszton.