Viszik, mint a cukrot - kivéve a tolvajok

InfoRádió
2017. március 10. 14:10
Egyetlen kerékpárt loptak el eddig a Mol-BuBi rendszeréből, és mindössze tíz biciklit kellett leselejtezni két és fél év alatt - derül ki a Hvg.hu összesítéséből.

Két és fél évvel a Mol-Bubi-rendszer indulása után:

  • Eddig egyetlen kerékpárt loptak el úgy, hogy nem lett meg, azt is még a 2014-es tesztüzem során.
  • Összesen 1286 bicikli fut ma az utakon, de két és fél év alatt csak tízet kellett leselejtezni.
  • Ebből a tízből 9 darabot egy tűzkár miatt kellett kidobni, az eset 2014 júliusában történt a Kodály Köröndön.
  • A maradék egyetlen darabot azért kellett kivonni, mert 2015 novemberében a Dózsa György úti metrómegállónál egy autó belehajtott a gyűjtőállomásba.
  • Komolyabb rongálás mindössze 20 esetben történt, jellemzően a bringák oldaltáblája, kereke, villája sérült meg.

Tavaly 645 ezerszer béreltek Bubit a felhasználók. A kiépítés egymilliárd forintos költségéhez (az összeg 85 százalékát uniós támogatásból fedezték) képest vélhetően még a kerekítési hibahatárt sem éri el a kimutatásokban a vandalizmus miatti kár - állapítja meg cikkében a Hvg.hu.

A BKK tájékoztatása szerint a bérletes regisztrációk száma tavaly 6 ezer körül volt, a napi, 72 órás vagy hetijegyet vásárlók száma pedig 12,7 ezer. A BKK számai szerint az eddigi felhasználók összesített száma meghaladta a 100 ezret.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!