145 ezer család lélegezhet fel

Infostart
2017. március 7. 11:28
A jövőben egy fizetésképtelen adós lakását sem lehet egy éven át a becsérték alatt elárverezni, és az egy év leteltével is csak 10 százalékot engedhetnek a kikiáltási árból – elfogadta az Országgyűlés a KDNP javaslatát.

A parlament 165 igen szavazattal, 1 nem ellenében hagyta jóvá a KDNP kezdeményezésére, hogy a végrehajtás alatt álló ingatlanokat az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, egy évig csak becsült értékükön lehet elárverezni és ezt követően is csupán 10 százalékot engedhetnek a kikiáltási árból.

A kereszténydemokrata képviselők által eredetileg javasolt változtatás az érték 80 százalékra csökkentésére adott volna lehetőséget, végül azonban

a törvényalkotási bizottság módosító javaslata nyomán ezt megemelték 90 százalékra.

A fentiek mellett, a végrehajtásban érintett összes fél - vagyis az adós és mindenki, aki felé tartozása van - közösen megállapodhat egy alacsonyabb összegben is, amelyért árverés során értékesíthető az ingatlan. Ebben az esetben azonban megszűnik minden fennmaradó követelés és tartozás.

További feltétel, hogy egyetlen lakóingatlana legyen az adósnak, és hat hónapja ott lakjon a végrehajtás előtt.

A módosítás hétfői vitájában Soltész Miklós, a KDNP alelnöke kiemelte, hogy a kilakoltatási moratórium március 1-jén lejárt, de további segítséget kell adni annak a 145 ezer bajba jutott családnak, amelynek elárverezhetik otthonát, a jelenlegi gyakorlat alapján ugyanis a becsérték 70 százalékáért már elárverezhetik ingatlanjaikat. 

A jogszabály fontos üzenete, hogy megegyezhet az adós és a hitelező az alacsonyabb kikiáltási-eladási árról, de nyilván ezután a kilakoltatást nem követheti még további fennmaradó tartozás - közölte a politikus.

A módosítás a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba, tehát várhatóan még márciusban.