Ilyen lesz az új egészségügyi rendszer

Infostart
2017. március 6. 18:21
Az átalakítás már most elkezdődött, de nem biztos, hogy a tesztüzem idején mindenkinek lesz róla tapasztalata. Mutatjuk, mi hogyan működik.

Novembertől kötelező lesz az elektronikus recept használata. Harminc gyógyszertár már most teszteli a rendszert – mondta a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke. Hankó Zoltán elmondta: a nagy elektronikus szolgáltatási rendszer – amit most alakítanak ki – valamennyi egészségügyi szolgáltatót és a betegek összes egészségügyi adatait egy nagy rendszerben fogja majd össze.

Ennek a rendszernek a részeként az orvosoknak lehetőségük lesz arra, hogy a gyógyszeres vényeket ezen a rendszeren keresztül írják fel, a gyógyszertárak pedig ennek a rendszernek a részeként számolják el a biztosítóval a támogatást.

„Ez lényegében informatikai alapra helyezi a gyógyszerek rendelését és kiadását” - összegezte az újítás jelentőségét a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke.

Ennek részeként már vannak olyan háziorvosok, akik nemcsak hagyományos papíralapú receptre írják fel a gyógyszert, hanem elküldik azt abba a központi rendszerbe is, amelyet a kísérleti időszakban részt vevő patikák már látnak.

„A fejlesztők egy olyan rendszert próbáltak kialakítani, ahol a tesztidőszakban részt vevő egészségügyi intézmények, a vények kiírására jogosult orvosok, és a rendszerben közreműködő gyógyszertárak egymás közelében vannak.

 Így ha a betegek meg akarják venni a gyógyszert, nem kell messzire menniük az orvostól”

- közölte Hankó Zoltán.

Az augusztus közepéig tartó tesztidőszakban a betegek továbbra is megkapják a vényt, amit eddig, mivel sem az orvos, sem a gyógyszertár elszámolási kötelezettsége most még nem módosul a társadalombiztosítás felé. Így egyelőre csak alternatív útként jelenik meg az e-recept.

„A fél éves kísérleti időszaknak az a célja, hogy ellenőrizzék az elektronikus rendszeren belül, hogy

az adatok ugyanúgy átmennek-e az orvostól a gyógyszertárig, mint ahogy azok a papíralapú vényen szerepelnek”

- mondta a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke.

Hankó Zoltán elmondta, hogy a gyógyszertáraknak szeptember elejétől november elejéig van lehetőségük arra, hogy önként csatlakozzanak, de a tervek szerint

november elsejétől minden vényíró orvosnak és minden gyógyszertárnak benne kell lennie ebben a rendszerben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így tesztelik az e-receptet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást