Szanyi: Bizniszpártokkal, egykori árulókkal nem kívánok összefogni

InfoRádió / MTI
2017. február 24. 15:25
Szanyi Tibor MSZP-s politikus a szocialista párt székházügyeivel kapcsolatban Puch Lászlót, az MSZP volt pénztárnokát és Gyurcsány Ferencet is "gazembernek" nevezte.

A PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Szanyi Tibor azt mondta: Puch László két székházból is "kipenderítette" az MSZP-t, előbb a Köztársaság térről, majd a Jókai utcából, hogy aztán beköltöztesse oda saját cégeit. Hozzátette: Gyurcsány Ferencet is gazembernek tartja, mert ő adta az ideológiát ahhoz, hogy miért kell eljönni a Köztársaság térről.

Azt is kijelentette, hogy személy szerint ő nem akar összefogni a DK elnökével, már 2014-ben is ellenezte.

Arra a kérdésre, hogy sok párttársa megkerülhetetlennek tartja a volt kormányfőt, Szanyi Tibor azt mondta: "ezekkel a bizniszpártokkal, egykori árulókkal nem kívánok összefogni". Szerinte nem a mostani százalékok összeadásában érdekeltek, hanem "az MSZP százalékainak a megduplázásában".

A szocialista EP-képviselő a Momentum Mozgalomról azt mondta: érdekes hozzáállásnak tartja, hogy "először leszögezem, hogy politikusok ne páváskodjanak körülöttem, majd azon vinnyogok, hogy a pártok, de főleg az MSZP nem segít". Szerinte az a mozgalom, amely ilyen "ostoba fondorlatokkal" próbálkozik zászlót bontani, nem feltétlenül jelent jót a jövőre nézve és nem vezet jóra, ha egy mozgalom "csuklóból nem korrekt".