Lánczi: Gyurcsány és Botka szembenállása cicaharc

Infostart
2017. február 20. 18:52
Botka László egy ízig-vérig populista baloldali programmal jelentkezett be miniszterelnök-jelöltnek, a Gyurcsány Ferenc felé nyitott front pedig nem több cicaharcnál – mondta a Századvég Alapítvány vezető elemzője az InfoRádiónak adott interjúban.

Lánczi Tamás szerint logikus, amit Botka László csinált, mivel megpróbál erősebb félként viselkedni az MSZP. Az elmúlt időszakban ugyanis a vezető elemző meglátása szerint egyértelműen Gyurcsány Ferenc dominálta ezt a kapcsolatot.

Lánczi Tamás úgy véli, a probléma az, hogy valójában megint csak a baloldal belharcáról szól a vita.

„Miközben Botka László mondott egy olyan beszédet, aminek azért voltak érdekes elemei, ehhez képest a sajtóban legtöbbet idézett mondat mégiscsak a Gyurcsány Ferenccel való szembenállásra vonatkozik” - fejtette ki.

„Ilyen szempontból szerintem nem volt szerencsés ez a megszólalás, még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy az MSZP elnökének erőt kell mutatnia tárgyalópartnereivel szemben” - véli a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Lánczi Tamás emlékeztetett, hogy a különféle felmérésekből, kutatásokból látható, hogy az MSZP és a DK között elég nagy átszavazási hajlandóság van. A két szavazói nem feltétlenül tekintenek egymásra ellenségként, így egy esetleges együttműködésnek megvannak az alapjai.

„Nem venném túlságosan komolyan a Gyurcsány Ferenc és Botka László között kibontakozó háborút, szerintem ez egy cicaharc”

- fogalmazott az elemző.

Lánczi Tamás szerint mivel egy évnyire van még bármilyen potenciális szövetségkötésnek a végső határideje, ezalatt a felek még bőven tudnak az álláspontjukon módosítani.

„Botka László egyelőre úgy viselkedik, ahogy egy párt miniszterelnök-jelöltjétől egyébként elvárható” - véli a vezető elemző.

Lánczi Tamás úgy látja, Botka László bázist akar építeni magának, és a bázisát akarja megerősíteni, nem a középen állókat vagy a bizonytalanokat akarja megszólítani.

„Botka László beszéde egy nagyon baloldali, „ízig-vérig populista program,

amellyel a baloldalon belül akarja magát pozicionálni” - véli a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Orbán Viktor legnagyobb kihívója

A Republicon Intézet felmérése szerint Orbán Viktor legesélyesebb kihívója 2018-ban nem Vona Gábor, hanem Botka László lesz, mert a szocialista miniszterelnök-jelölt a bizonytalan szavazók körében is népszerű.

„Botka László messze a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a baloldalon.

A felmérésünkben Orbán Viktornak 46 százalékos kedveltsége van, Botka Lászlónak pedig 44 százalékos – a választók ennyi része mondta azt, hogy kedveli az adott politikust. Ehhez képest Vona Gábornak csak 31 százalékos a kedveltsége” - közölte a Republicon Intézet stratégiai igazgatója.

Tóth Csaba elmondta, hogy Botka Lászlónak a relatíve magas népszerűsége a bizonytalanok körében mért támogatottságból fakad: 44 százalékos a kedveltsége a bizonytalanok körében, míg Orbán Viktornak ez a 33 százalékot sem éri el.

„Tehát ma úgy tűnik, hogy a bizonytalanok körében népszerűbb Botka László Orbán Viktornál”

- ismertette az igazgató.

Tóth Csaba emlékeztetett arra, hogy Botka Lászlónak listavezetőként kell majd megmérkőznie a Fidesszel.

„Ezért az elsődleges feladata most nem is annyira a saját népszerűségének megőrzése, mint inkább ennek a személyes népszerűségnek az MSZP népszerűségévé való változtatása” - véli a Republicon Intézet stratégiai igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lánczi: Gyurcsány és Botka szembenállása cicaharc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Orbán Viktor legnagyobb kihívója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást