Az elemzők szerint új politikai tényező jelent meg

Infostart
2017. február 17. 18:11
Mindegyik párttól, így akár még a Fidesztől is elvehet szavazókat a Momentum Mozgalom - nyilatkozta az InfoRádiónak Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója.

Színre lépett egy új politikai tényező, és elég erőteljes lett a beköszönés - véli Novák Zoltán. A Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója úgy látja, a Momentum egyelőre a centrumba pozicionálja magát, ami nem egy könnyű terep.

"A centrumba pozicionált pártok az elmúlt 24 évben nem könnyen találták meg a helyüket, vagy megmaradtak kis pártnak" - mondta az elemző, és hozzátette:  előbb-utóbb valamilyen ideológiai mintázatot fel kell venniük. Egyelőre csupán az jelöli ki a pozíciójukat, hogy a jobb- és baloldali pártokat is kritizálják.

Az ellenzéki pártok magatartásáról Novák Zoltán azt mondta, nem tudták hová tenni  a Momentum-jelenséget. Volt bennük  bizalmatlanság, mert riválisukról van szó, ezért kétszer meggondolták, hogy csatlakozzanak-e. Kényszerhelyzetben voltak, és végül  jobbnak látták segíteni, mint kimaradni.

Nagy viszonzásra az elemző szerint nem számíthatnak, mert amint párttá alakul ez a mozgalom, riválisa lesz a meglévő pártoknak. Novák Zoltán szerint nemcsak az ellenzékieknek, mert szerinte mindenhonnan vehetnek el szavazókat.

A baloldali pártokat veszélyezteti a Momentum Mozgalom

A Momentum Mozgalom egyértelműen bejelentette, hogy párttá fognak alakulni tavasszal, legkésőbb nyáron – mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője.

Deák Dániel úgy véli, a mozgalom elsősorban a baloldali pártokra fogja a legnagyobb veszélyt jelenteni.

„A mostani aláírásgyűjtésből is az látszik, hogy nagyjából annyi aláírást tudott összegyűjteni a Momentum Mozgalom a 2024-es budapesti olimpia ellen, mint amennyien a balliberális pártok főpolgármester-jelöltjére szavaztak 2014-ben” - hívta fel a figyelmet Deák Dániel.

Kifejtette: Bokros Lajos ekkor összesen 213 ezer szavazatot kapott. Ha a most összegyűjtött 266 ezer aláírásból kivonjuk a várhatóan érvénytelen aláírások számát, akkor nagyjából 200 ezer érvényes aláírásra lehet számítani.

„Mivel az aláírásgyűjtéshez leginkább a balliberális pártok szavazótábora tudott hozzájárulni, ezért

a Momentum Mozgalom leginkább a balliberális pártokra jelent veszélyt”

- véli a Nézőpont Intézet elemzője.

Deák Dániel hozzátette, hogy ez elsősorban fővárosi ügy, amelyet egy határozat formájában az Országgyűlés is támogatott.

„Azt, hogy Budapest továbbra is kitart-e az olimpia pályázat mellett, vagy vissza szeretné vonni ezt a pályázatot,

elsősorban Budapestnek kell eldöntenie.

A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek közösen kell eldönteniük, hogy ebben a helyzetben hogyan döntsön a főváros, visszavonja-e a 2024-es olimpiai pályázatot” - mondta a Nézőpont Intézet elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az elemző szerint új politikai tényező jelent meg
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A baloldali pártokat veszélyezteti a Momentum Mozgalom
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást