Megérkezett Magyarországra az ötödik veronai sérült

InfoRádió
2017. február 15. 15:05
Megérkezett Magyarországra a veronai buszbaleset ötödik sérültje.

A negyven év körüli férfit légi úton szállították Ferihegyre, onnan pedig a Honvéd kórházba. Ezekben a percekben a sürgősségi osztályon vizsgálják, ezután döntenek majd arról, melyik osztályon végezzék a kezelését – mondta el a sérült megérkezése után tartott rövid tájékoztatóján Tamás Róbert orvos ezredes, a Honvéd kórház orvos igazgatója.

A veronai buszbaleset során a férfi súlyos, mintegy 60 százalékos égési sérüléseket szenvedett, már több műtéten átesett, de még több műtét vár rá. Kommunikálni lehet vele, de hosszú felépülésre kell számítani - számolt be az orvos igazgató.

Azt is elmondta, hogy a még Veronában ápolt utolsó sérült állapota stabil, időnként már megpróbálják a mesterséges kómából ébreszteni. Állapotáról, hazaszállításáról a jövő héten döntenek.

A jelenleg még a Honvéd kórházban ápolt két sérült állapota viszonylag jó, mindketten már több műtéten átestek. A következő napokban dől el, hogy szükség lesz-e további beavatkozásokra - közölte Tamás Róbert.