Éger István: végveszélyben a sürgősségi ellátás

Infostart
2017. február 10. 13:03
A kormány kész tárgyalni az egészségügyi ágazat szakmai képviselőivel a sürgősségi ellátás helyzetéről - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamenti Kormányinfón. Lázár János arra reagált, hogy a Magyar Orvosi Kamara szerint a sürgősségi ellátásban tapasztalt, egyre égetőbb orvoshiányra hívta fel a figyelmet. Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta, évi 600 milliárd forint hiányzik az ellátásból.

Nyílt levelet küldött a Magyar Orvosi Kamara elnöke Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének arról, hogy a sürgősségi betegellátás minimumfeltételeinek teljesítéséhez legalább 600 szakképzett orvosra lenne szükség, jelenleg azonban kevesebb, mint negyedük dolgozik csak a rendszerben. Ráadásul januártól sürgősségi részlegen osztályvezető főorvos, és műszakvezető szakorvos kizárólag sürgősségi szakorvos, vagy oxyológai és sürgősségi orvostan szakorvos lehet. Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta:

a törvénysértő állapot veszélyezteti a betegellátást.

„Számításaink szerint 600 szakorvosra lenne szükség, ehhez képest a hivatalos nyilvántartás szerint 140-en dolgoznak a szükséges, érvényes szakképesítéssel. A dolog onnan indult, hogy a fiatal kollégák panaszkodtak, hogy túlterheltek és olyan munkára kényszerítik őket, amihez nincsen kompetenciájuk, ezáltal magukat és a betegellátás minőségét is veszélyeztetik.”

A kormány nyitott a tárgyalásokra az egészségügyi ágazat szakmai képviselőivel a sürgősségi ellátás helyzetéről - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamenti Kormányinfón.

„Miután kevesebb orvos van az országban mint amennyire szükség lenne, nyilván az ideális állapottól messze vagyunk. Vannak olyan intézmények, ahol a sürgősségi ellátóhelyen megfelelő mennyiségű szakszemélyzet van, és nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy vannak olyan orvosok, akik több munkát kell vállaljanak, mert egy vagy két orvos a szolgálatból hiányzik. Tehát ez nem kizárt, de ezt egy tárgyalásos úton kell megoldani. A tárca nyitott minden észrevételre és azok megfontolására, de az, hogy kevesebb orvos van, mint amennyire szükség van, az az egész ágazatra érvényes.”

Az országos tisztifőorvos vizsgálhatja, hogy az osztályvezető, műszakvezető szakorvosok megfelelnek-e a januári szigorításnak, vagyis hogy megvan-e a megfelelő képesítésük. Most azonban még tart a két hónapos türelmi idő, így csak utána indulhat szakhatósági ellenőrzés, feltéve, ha van bejelentői panasz.

600 milliárd forint hiányzik az ellátásból

Bár az egészségügyi ágazat infrastrukturális beruházásai vitathatatlanok, továbbra is minimum évi 600 milliárd forint hiányzik a gyógyító-megelőző ellátásból - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A térségbeli országokkal összehasonlítva a magyar egészségügyi rendszer már csak a román és a bolgár viszonyokat előzi – mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

„Szlovákiát és Csehországot semmiképpen, Lengyelországot pláne nem.”

Éger István elismerte, hogy az elmúlt években a jó gazdaságpolitika következtében jelentős pluszbevételekhez jutott az egészségügy, ám ez elsősorban infrastrukturális beruházásokat jelentett.

„Amit betonba, műszerbe öntöttek, az igenis látható és azt nem lehet eltagadni, de az ugye nem fog önmagában működni. Ahhoz ott kell a kiművelt emberfő. Tehát megint csak azt tudom mondani,

az emberi erőforrásra kell jobban fókuszálni.”

Az orvosi kamara elnöke számszerűsítette is, hogy véleménye szerint mennyivel kellene növelni a GDP-arányos egészségügyi ráfordítást évente.

„A Visegrádi négyekhez képest az elmaradásunk legalább két százalék, az már önmagában több mint 600 milliárd, ha ne adj' isten az európai uniós átlaghoz nézzük, akkor ennek a duplája.”

Éger István örömét fejezte ki, hogy a kórházakban a kormányzat még nem tudta bevezetni az egyetemek esetében már működő kancellári rendszert, mert álláspontja szerint az orvosi egyetemeknél a kancellárok olyan forrásokat is elvontak, amelyek nélkülözhetetlenek az intézmények működéshez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sürgősségi betegellátásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Egészségügyi ráfordításokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást