Újabb építkezés kezdődött: most épp gyalgoshíd épül a Dagálynál

Infostart
2017. február 8. 09:44
Hétfőn elkezdődött a Rákos-patak felett, a Népfürdő utcánál épülő gyalogos- és kerékpáros híd kivitelezése. Eközben továbbra is zajlik a Róbert Károly körút és az Árpád híd felújítása.

Újabb beruházás kezdődik a nyári vizes világbajnokság előkészítéséhez köthetően, a Fővárosi Önkormányzat közölte, hogy a terveknek megfelelően gyalogos- és kerékpáros híd épül a Rákos-patak felett, a Népfürdő utcánál.

A Városháza közleménye szerint a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből és részben állami támogatásból készülő átkelő biztosíthatja a júliusi rendezvény, így az új Dagály uszoda megfelelő megközelítését.

A híd építési munkálatai már megkezdődtek és várhatóan június 30-ig tartanak, ezt követően vehetik birtokba a gyalogosok és a kerékpárosok. A beruházás több mint 308 millió forintba kerül.

Nem ez az első változás idén a Dagály uszoda környékén, hiszen január 12-e óta kivitelezési munkálatok miatt nem lehet parkolni a pesti alsó rakpart Dráva utca és Margit híd közötti szakaszán. A Budapesti Közlekedési Központ közölte, hogy a terület fejlesztésének most kezdődött ütemében az eddigi forgalmi rend még nem változott; az autósok észak-déli irányban egy sávon haladhatnak, parkolni azonban már nem lehet az alsó rakpart ezen szakaszán, várhatóan május végéig.

A szervezet jelezte, hogy a vizes világbajnokságra időzítve a projekt célja a Margit és az Árpád híd közötti partszakasz rendezése. A BKK hozzátette, a Kossuth Lajos tér és a Margit híd közötti szakasz rekonstrukciója a világbajnokság után valósulhat meg.

Az Árpád híd vonzáskörzetében más felújítások is okozhatnak nehézséget a közlekedőknek, folyamatosan korlátozások vannak a Róbert Károly körúton az ott zajló munkálatok miatt. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója arról beszélt korábban az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy május közepére mindenképpen végezni szeretnének a beruházással.

„A legjobb tudásom szerint kész lesz időben, 2017. május közepére be kell hogy fejeződjön. Nemcsak azért, mert ez a beruházás nagymértékben kapcsolódik a vizes világbajnoksághoz más területeken is kapcsolódó infrastrukturális beruházásokhoz, hanem azért is, mert nem szeretnénk indokolatlanul sokáig az utasokat és akadályozni a közlekedést.”

A Róbert Károly körút felújítása 2016. szeptember 17-én kezdődött. Új aszfaltréteget fektetnek le, ahol szükséges, a teljes pályaszerkezet cseréjét is elvégzik. A Népfürdő utcai és az Esztergomi úti közúti hidakat felújítják, ahogy a Róbert Károly körút Lehel úti csomópont villamosvágányát is. Az átkelőhelyeket akadálymentessé teszik, új lesz a közvilágítás és kerékpárút épül a Róbert Károly körút déli oldalán.

A BKK jelezte, a korábbi rekonstrukció alatt, négy évvel ezelőtt, az 1-es villamos felújításakor az útpályán nem dolgoztak


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb építkezés kezdődött: most épp gyalgoshíd épül a Dagálynál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást