Tarlós nem érti, miért nem nyilvános a 4-es metróról szóló OLAF-jelentés

InfoRádió
2017. január 31. 21:15
Tarlós István továbbra is az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásáról szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalát szeretné. A főpolgármester az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, nem érti, hogy miért nem teszi közzé azt az OLAF.

Tarlós István elmondta: nem érti, hogy miért folyik "álságos" vita a jelentés nyilvánosságra hozatalról. A kormány megkapta a jelentést, azzal, hogy köteles az Európai Unió vonatkozó adatvédelmi szabályait betartani.

Tarlós István nem érti, hogy miért nem hozza nyilvánosságra a saját jelentését az OLAF.

Tarlós István közölte, az adatvédelmi biztostól és a Miniszterelnökségtől is kapott levelet, amelyben óva intik attól, hogy nyilvánosságra hozza a jelentést, hacsak nem akar évekig pereskedni például multinacionális cégekkel. Ő ugyanis kilátásba helyezte, hogy a tiltások ellenére megteszi ezt - jegyezte meg.

A főpolgármester a budapesti utak síkosságmentesítésre vonatkozó kédésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a lehetőségeihez mérten mindent megpróbál megtenni, de az ónos eső ellen nehéz védekezni, és biztosan nem száz százalékos az elégedettség.