Hiller: az MSZP választmánya helyesnek tartja Botka jelölését

Infostart
2017. január 28. 16:32
Az MSZP választmánya helyes döntésnek tartja, hogy a párt elnöksége Botka László szegedi polgármestert javasolja a demokratikus pártoknak miniszterelnök-jelöltnek - mondta a választmány elnöke szombaton az MTI-nek, közölve azt is, hogy a testület felkérte a parlamenti frakciót Majtényi László jelölésére köztársasági elnöknek.

Hiller István a választmány zárt ülése után az MTI-nek azt mondta: "Botka László támogatása a választmányban gyakorlatilag egységes".

Hozzátette: a választmány megerősítette az elnökség által Botka Lászlónak adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon az együttműködésről a demokratikus pártokkal.

Elmondta, az elmúlt egy hónap aktuálpolitikai történéseiről Molnár Gyula pártelnök tájékoztatta a testületet, beszámolóját vita követte, sok felszólalóval, a vita a más pártokkal való együttműködéséről szólt.

Hiller István azt mondta, Botka László a tárgyalások lezárta után, várhatóan márciusban tájékoztatja a választmányt tárgyalásai eredményéről.

Arra a kérdésre, korábban volt szó arról, hogy az MSZP februárban árnyékkormányt hoz létre, a választmányi elnök közölte: a miniszterelnök-jelöltnek adott felhatalmazásnak része ez a kérdés is.

Hiller István beszámolt arról is, a testület közel 90 százalékos többséggel (2 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett) kérte fel a párt parlamenti frakcióját, hogy Majtényi László korábbi ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét jelölje köztársasági elnöknek, illetve hogy a képviselők a titkos parlamenti szavazáson rá voksoljanak.

Kitért arra, hogy a választmány megvitatta a nemzettel foglalkozó kabinetjük munkájának eredményét. Rögzítette, fontosnak tartja, hogy az MSZP a baloldal és nemzet kapcsolatáról, a modern nemzetfelfogásról karakteres véleményt alakítson ki.

A vitát összefoglalva hangsúlyozta azt is, az Európai Unió jelenlegi helyzete nem szabad, hogy az EU egészének kritikájával járjon, ugyanis az aktuális, jobboldali vezetésű adminisztráció "erős teljesítménygyengeségéről" van szó.

Közölte, az MSZP szerint meg kell erősíteni az uniót. Akkor lehet erős és sikeres az EU, ha azt erős nemzetek alkotják - hangoztatta.