Árnyékkormány üzemmódra áll át az MSZP

InfoRádió
2017. január 11. 21:50
Az MSZP árnyékkormányszerű működésre áll át február 18-án - mondta Molnár Gyula pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szocialisták elnöke szerint öt hét múlva érdemben megújul az MSZP kommunikációja. Molnár Gyula arra nem válaszolt egyértelmű igennel, hogy árnyékkormány felállításáról van-e szó.

A pártvezető hangsúlyozta, hogy a belépő szereplők hosszabb távra köteleződnek el. 

Molnár Gyula arról is beszélt, hogy egyetért Botka László feltételeivel, és a szegedi polgármestert a párt miniszterelnök-jelöltjének tekinti.

Politikailag és taktikailag sincs értelme az MSZP és a Jobbik összefogásának - hangsúlyozta Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP elnöke szerint ebben az évben még jobban megmutatkozhat itthon, hogy milyen a hatalom valódi arca.

Molnár Gyula elképzelhetetlennek nevezte az együttműködést a Jobbikkal.

Az MSZP elnöke szerint a Jobbik már nem vesz el az MSZP-től szavazókat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Gyula az árnyékkormányról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást