Vita a Jobbik európai béruniós kezdeményezéséről

Infostart
2016. december 20. 12:32
Európai polgári kezdeményezést indít a Jobbik annak érdekében, hogy a bérkiegyenlítés is jelenjen meg az uniós alapelvek között. A Fidesz szerint azonban ha a Jobbik tehetné, akkor a baloldalhoz hasonlóan felszámolná a polgári kormány bérfejlesztéseit.

A Jobbik európai béruniót követel - mondta sajtótájékoztatóján Vona Gábor pártelnök. A kezdeményezés célja, hogy

az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét az Európai Unió alapelveinek sorába illessze be a közösség.

Vona Gábor szerint ugyanis a magyar emberek azt várták az uniós csatlakozástól, hogy többet fognak keresni, de csalódniuk kellett, mert Nyugat-Európát csak a saját gazdasági érdekei motiválták a keleti bővítésben. Ezért indít európai polgári kezdeményezést a Jobbik. Azt akarja elérni, hogy a bérkiegyenlítés uniós alapelv legyen.

Hét tagállamban egymillió aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze ezt a témát. Egyébként nem először bukkan fel ez a Jobbik retorikájában. 2014-ben az európai parlamenti választás előtt azzal a szlogennel kampányoltak, hogy "Európai jogokat, európai béreket Európa közepén". Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője 2014. május 13-án az InfoRádió Aréna című műsorában próbálta elmagyarázni, hogy ez mit jelent.

"Ez európai jövedelmet jelent - mondta a jobbikos politikus. - Adottnak vesszük, hogy a magyar ember arra jó, hogy összeszerelő üzemekben hatvanezer forintért teljes munkajogi jogfosztottságban dolgozzon. Meg kell csinálni azt a felülről irányított polgárosítást, amelyet már a rendszerváltás után el kellett volna kezdeni. Kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat kell támogatni, hogy ott az emberek méltóságteljes munkát adjanak magunknak, a családtagjaiknak és másoknak is. Illetve a mezőgazdaságot és a vidéket kell olyan helyzetbe hozni, hogy az emberek gazdálkodásból meg tudjanak élni. A multicégeket pedig rá kell kényszeríteni arra, hogy egy magyar dolgozó ugyanannak a cégnek a magyarországi telephelyén ne kereshesse az ötödét annak, amit mondjuk Németországban vagy Ausztriában."

Érdekes felidézni, hogy a Jobbiktól ideológiai szempontból nagyon messze, és akkor még közösen politizáló Együtt-PM 2014-ben pontosan ugyanezzel kampányolt. Jávor Benedek európai parlamenti képviselőjelölt plakátjain az a szlogen volt olvasható, hogy „Ne csak az áraink, a fizetésünk is legyen európai".

A Fidesz közleményben reagált Vona Gábor bejelentésére. A kormánypárt szerint a Jobbik a baloldalhoz hasonlóan

felszámolná a polgári kormány bérfejlesztéseit,

amit egyébként meg sem szavazott a parlamentben. A közlemény kiemeli, hogy a reálbérek 2010 óta folyamatosan emelkednek, a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér pedig jövőre 15, illetve 25 százalékkal nő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vita a Jobbik európai béruniós kezdeményezéséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást