Meghalt agyhártyagyulladásban egy budapesti gimnazista

Infostart
2016. december 9. 15:38
Éjszaka rosszul lett, hajnalban már halott volt a Veres Pálné Gimnázium egy végzős diákja. A fiúval a gennyes agyhártyagyulladás egyik típusa végzett - mondta az InfoRádióban a Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője. Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet hozzátette: a fiú családját, osztálytársait, barátait beoltották a kór ellen.

A fiú agyhártyagyulladásban halt meg – közölte a Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője.

„Legalábbis a klinikus a kórház sürgősségi osztályán azt állapította meg, hogy

bakteriális, vagyis gennyes agyhártyagyulladás volt.

Ezt számtalan kórokozó okozhatja, az egyiknek két formája van. Az egyik agyhártyagyulladást okoz, a másik egy gyors, súlyos, szeptikus állapotot eredményez; vérmérgezés és pár óra alatt halálhoz vezet” - magyarázta Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet.

Pontos diagnózis még nincs, a labordiagnózis folyamatban van. A halál okát a klinikus a tünetek alapján állapította meg – fűzte hozzá a Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője.

A gennyes agyhártyagyulladás tüneteiről Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet azt mondta: „általában fejfájással, hányingerrel, hányással, lázzal jár, a súlyos lefolyású változatra jellemző, hogy bőrkiütések is jelentkeznek. Az orvos ezeket látta a fiú testén.”

Beoltották a környezetében élőket

A lakóhely és az iskola szerinti népegészségügyi intézet felkutatta a fiú szoros kapcsolatait: az osztálytársait, tanárait, és az iskolaorvos, a védőnő is kapott az ilyenkor szokásos antibiotikum profilaxisból, mert előző nap náluk járt a fiú – jelezte a Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője.

Veszélyeztetett fiatalok

Ez a betegség a 14-25 év közötti fiatalokat érinti leginkább. Új közösségbe kerüléskor fordul elő általában, kollégiumban, ahol jobban össze vannak zárva a diákok. Legyengült immunrendszer, sok éjszakázás esetén, a vizsgaidőszak idején jelenik meg leginkább ez a fertőzés – közölte a Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője.

„Ez a baktérium mindannyiunk torkában megtalálható anélkül, hogy bármilyen panaszt okozna. Néha áttör a véráramba, és vagy ott szaporodik el, vagy az agyhártyába jutva okoz gyulladás. Azt pontosan nem tudjuk megmondani, miért kezd szaporodni” - mondta Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet.

A Budapest Fővárosi Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője jelezte, ilyen járvány az elmúlt évtizedekben nem nagyon fordult elő, a 2000-es években kiskatonák között volt ugyan, de inkább egyedi esetek történtek. A környezet hordozhatja, ezért kaptak antibiotikumot a fiú körül élők.

„A gennyes agyhártyagyulladás két baktériuma ellen életkorhoz kötött kötelező védőoltást kapnak a gyerekek, ez ellen tehát védettek. A most halált okozó feltételezett baktérium ellen kétféle oltóanyag szükséges a teljes védettséghez” - mondta Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiket veszélyeztet a gennyes agyhártyagyulladás?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást