Vita az olimpiai versenyhelyszínről

Infostart
2016. december 7. 06:05
Nem kerülnek veszélybe a természeti értékek és az ott élők nyugalmát sem zavarja meg komolyabban az a mountain bike-pálya, amelyet ideiglenesen a Hármashatár-hegyen alakítanak ki, ha Budapesten lesz a 2024-es nyári olimpia - mondta az InfoRádiónak a Budapest 2024 olimpiai pályázat stratégiai igazgatója. Egy helyi frakció aláírásgyűjtésbe kezd a pálya ellen.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat szerint a mountain bike-pálya a második kerületben, a vitorlázó repülőtér és a Hármashatár-hegy térségében egy ideiglenes létesítmény lenne, amely két napon keresztül venné igénybe az ott élők türelmét, valamint előtte és utána lesz az építés, illetve az elbontás – mondta a Budapest 2024 olimpiai pályázat stratégiai igazgatója.

„Minden a környezetvédelmi szabályok betartásával és a természeti környezetre tekintettel fog történni” - hangsúlyozta Schneller Márton Domonkos.

A Budapest 2024 olimpiai pályázat stratégiai igazgatója hangsúlyozta, garantálni tudják, hogy a természetvédelmi értékek nem sérülnek. Egy, erdőben lévő murvás, kavicsos pályáról van szó, ahol a befutó környékén lesznek csak ideiglenes lelátók.

„Semmi nem lesz lebetonozva, semmi olyan tevékenység nem lesz, ami különösebben terhelné a környezetet. Ráadásul a budapesti olimpiát úgy tervezzük, hogy autóval nem igazán lehet megközelíteni a versenyhelyszíneket, kizárólag tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog, így autós terhelés nem lesz. Nyilvánvaló, hogy a versenyző csapatok autóval érkeznek, de a nézők nem, ez garantálja, hogy a terület érintetlen marad.”

A Budapest 2024 olimpiai pályázat stratégiai igazgatója elismerte, a környéken élőknek néhány napig nehézségeket, kellemetlenségeket kell majd elviselniük, de hangsúlyozta, semmilyen olyan terhelés nem lesz, amely az élővilágban kárt okozna.

„Ez néhány száz sportolót és öt-hatezer nézőt jelent, de mivel ezek előfutamok lesznek, döntők, nem egyszerre jelentkezik a terhelés, ami senkinek nem fog elviselhetetlen nehézséget jelenteni.”

Budapest számára egy olimpiarendezés olyan felbecsülhetetlen lehetőség, amely hatalmas fejlődési pályára tudná állítani a várost, 25 év infrastrukturális fejlődését hét év alatt vinné végbe – emelte ki a Budapest 2024 olimpiai pályázat stratégiai igazgatója.

„Ezek az előnyök bőven kompenzálják azt a néhány napos felfordulást, amit el kell viselniük az ott lakóknak” - hangsúlyozta Schneller Márton Domonkos.

Aláírásgyűjtés indul

Az ellenzéki pártok más véleményen vannak. Az LMP álláspontja szerint a Hármashatár-hegy a fővárosi zöldfelületek egyik ékköve, az ellenzéki párt ezért nem engedi, hogy a Budapest 2024 olimpiai pályázat miatt a budaiak újabb zöldfelületet veszítsenek el.

Csárdi Antal LMP-s fővárosi képviselő azt mondta, bár a tervek szerint csak ideiglenes lenne a Hármashatár-hegyre tervezett mountain bike-pálya, ez is környezeti kockázatokkal járna.

„Aggodalomra az ad okot, hogy a pálya kialakítása önmagában megterheli a környezetet, ráadásul az odaérkező nézők, a számukra kialakított parkolóhely semmiképpen sem illik bele egy környezetvédelmi területbe.”

Az LMP-s politikus úgy vélte, látszik, hogy a fővárosi fejlesztések környezeti rombolással zajlanak. Csárdi Antal hozzátette, meg lehet úgy szervezni egy olimpiát, hogy ne essenek áldozatul természetvédelmi területek, vannak Budapesten kívül olyan helyek, amelyek egy ilyen versenyre alkalmasak lehetnének.

Aláírásgyűjtésbe kezd a Pesthidegkútra tervezett olimpiai pálya ellen a Szövetség a II. kerületért - Kerületünk az Otthonunk frakcióvezetője. Őrsi Gergely, az MSZP II. kerületi elnöke az InfoRádiónak elmondta, álláspontjuk szerint sértené a védett természeti környezetet a Hármashatár-hegyre tervezett hegyikerékpár-pálya.

„Az olimpiai pályázat és az, hogy a II. kerületbe olimpiai helyszínt terveznek, a lakosság megkérdezése nélkül történt, ezért első körben aláírásgyűjtésbe kezdünk és vizsgáljuk egy helyi népszavazás jogi alternatíváit” - közölte Őrsi Gergely.

Az MSZP II. kerületi elnöke elmondta, hétfőn volt egy lakossági fórum Pesthidegkúton, amelyet a Budapest 2024 szervezett, s ahol elhangzott, hogy az ideiglenes kerékpárpályát hogyan lehetne később hasznosítani. Ezért arra nem látnak garanciát, hogy ideiglenes lenne a pálya.

„Olyan környezeti és forgalmi terhelést róna Pesthidegkútra, amit ez a városrész nem bírna el, hiszen egy úton közelíthető meg, ami jelenleg is zsúfolt” - tette hozzá.

Az aláírásgyűjtés pénteken kezdődik, ha olyan ellenérzést tapasztalnak Hidegkút és a második kerület belső kerületeinek lakosai körében, megvizsgálják a helyi népszavazás kezdeményezésének lehetőségét – mondta a Szövetség a II. kerületért frakció vezetője. Őrsi Gergely elmondta, több ezer aláírásra számítanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schneller Márton Domonkos: Az olimpiarendezés előnyei kompenzálják a kényelmetlenségeket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az LMP nem engedi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az MSZP aláírásgyűjtést kezd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást