Több gyanúsítottja van az Alstom-ügynek - lapszemle

InfoRádió
2016. november 29. 06:40
Már több gyanúsítottja van az Alstom-ügynek – értesült a Magyar Idők ügyészségi forrásokból. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a Belügyminisztérium idén télen minden eddiginél több, körülbelül 230 ezer ember közfoglalkoztatását tervezi. A Portfolio oldalán az olvasható, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek továbbra is rekordmagasságban vannak sok OECD-országban.

A Magyar Idők ügyészségi forrásokból úgy értesült, hogy már több gyanúsítottja van az Alstom-ügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyomoz. A lap úgy tudja, hogy az elmúlt két hónapban közölték a gyanúsítást az érintettekkel, de hogy pontosan mennyi emberről és kikről van szó, azt a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el az ügyészség.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a Belügyminisztérium idén télen minden eddiginél több, körülbelül 230 ezer ember közfoglalkoztatását tervezi. Kérdés ugyanakkor, hogy egyáltalán szükség van-e ennyire, hiszen a folyamatosan javuló munkaerő-piaci helyzet miatt egyre többen tudnak elhelyezkedni a közmunkások közül is.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy az utasok szerint egy ideje érezhetően lassabban közlekednek az M3-as metró szerelvényei, ám a BKV szerint ennek nincs valóságalapja. A metrók menetrendszerűen, az előírt követési és fordulóidőket betartva közlekednek - közölte a cég.

A napi.hu azt írja, hogy a Vasas egy legalább ötezer férőhelyes új stadion építésére írt ki közbeszerzést. A sportklub már 2018 márciusában, fennállásának 107. évfordulóján birtokba venné a létesítményt.

A Portfolio oldalán az olvasható, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek továbbra is rekordmagasságban vannak sok OECD-országban. A magasabb jövedelmű háztartások nagyobbat profitáltak a válságot követő kilábalásból, a makacsul magas munkanélküliség és a bérek visszafogott növekedési üteme ugyanis jelentősen fékezte az alacsonyabb keresetűek helyzetének javulását.

A Pénzcentrum szerint egyre nagyobb figyelmet kap a megtakarítások fontossága, és ugyan elöntik a piacot a „tuti” befektetési ajánlatok, akinek nincsenek több éves tapasztalatai a területen, annak nem egyszerű megtalálnia a céljainak megfelelő befektetési formát. Tippek a Pénzcentrum oldalán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást