Új alkotmánybírákat választhat a Ház

Infostart
2016. november 21. 07:30
Ezen a héten már meg is választhatja a múlt héten jelölt négy új alkotmánybírót az Országgyűlés

Három nap tart ülést ezen a héten az Országgyűlés. A Ház Igazságügyi bizottsága hétfőn délelőtt hallgatja meg a kormánypártok és az LMP által, múlt héten jelölt négy új alkotmánybírót, akiket kedden a képviselők meg is választhatnak az Alkotmánybíróság tagjaivá, majd megválaszthatják a testület új elnökének a jelenlegi elnök-helyettest, dr. Sulyok Tamást.

A hétfői plenáris ülés délután 1 órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul, amelyet az interpellációs blokk, illetve az azonnali kérdések órája követ, majd a holnap délelőtti szavazásokat készíti elő a Ház.

Kedden délelőtt az alkotmánybírók megválasztása mellett összesen 16 előterjesztésről szavaz a Ház. Elfogadhatják például az igazságügyi miniszter új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatát és a kormány őszi adócsomagját is, amitől a nemzetgazdasági tárca a közterhek és az adóbürokrácia csökkentést, illetve a versenyképesség növelését várja. Emellett szavaznak a képviselők a nemrég benyújtott oktatási- és egészségügyi salátatörvényekről, valamint a dohánytörvény elektronikus cigarettákra is kiterjedő szigorításáról, amely módosítása után már nem csak a dohányboltoknak engedné, hogy ilyen terméket árusítsanak.

A szavazások után a képviselők – egyebek mellett – megkezdik az iskolaszövetkezeti szabályozás egyértelműsítésére benyújtott előterjesztés vitáját, illetve annak a módosításnak a tárgyalását, amely a rendvédelmi állományra is kiterjeszti a honvédekre már érvényes kártalanítási kötelezettséget. Napirendre kerül még az a javaslat, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná a szociális ágazatban dolgozók számára november 12-ét, a szociális munka napját, ám emellett megszüntetné a közszolgálati tisztviselők munkaszünetét július 1-jén.

Szerdán tizenegy javaslat vitáját kezdi meg a Ház, mások mellett az új statisztikai törvény kerül a napirendre, amely az uniós irányelveknek megfelelően erősítené a Központi Statisztikai Hivatal függetlenségét, majd az LMP kezdeményezésére politikai vitát tartanak a munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást