Csökken a vállalati nyereségadó - a nap hírei

InfoRádió
2016. november 17. 22:06
Jövőre 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó - jelentette be a miniszterelnök. Sulyok Tamást javasolja az Alkotmánybíróság következő elnökének Kövér László házelnök. A transzatlanti együttműködés folytatásának fontosságáról beszélt a német kancellár és a távozó amerikai elnök Berlinben. A nap legfontosabb hírei november 17-én.

Jövőre 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Regionális Digitális Konferencián azt mondta: ez vonatkozik a kis- és közepes vállalatokra, valamint a nagyvállalatokra is. Hozzátette: az egyszámjegyű adóról a munkaadókkal tartott korábbi egyeztetések alapján született döntés. A miniszterelnök megjegyezte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy az unió tegye lehetővé a digitális szolgáltatások áfájának csökkentését.

Összesen 145 milliárd forint maradhat a vállalkozásoknál a társasági adókulcs 9 százalékra csökkentésével - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint a közteher mérséklésével nőhet a beruházások száma és 3-5 százalékkal bővülhetne a gazdaság. Varga Mihály az InfoRádiónak megerősítette: a parlament jóváhagyása után már januárban életbe léphetnének a módosítások. A vállalkozók érdekképviseletei üdvözölték a döntést.

Súlyos vitára számít a betelepítési kvótáról az uniós testületekben Magyarország - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János kormányzati tájékoztatóján arról is beszélt: Brüsszel lezárta a paksi atomerőmű felújításával összefüggő kötelezettségszegési eljárás, így várhatóan jövőre megkezdődhet a paksi építkezés. A kabinet emellett kerekasztal-tárgyalást indít az érdekképviseletekkel az autózás adminisztratív terheiről, és megfontolandónak tartja egy új KRESZ megalkotását is. Megerősítette: gyorsvasút köti majd össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret és Budapest belvárosát. A beruházás mintegy 100 milliárd forintba kerül.

Keresetet indít az Európai Unió Bíróságánál Magyarországgal szemben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer ügyében az Európai Bizottság. A testület tájékoztatása szerint az uniós bírósághoz eljuttatott kereset a kötelezettségszegési eljárás következő lépése. Véleménye szerint a magyar mobilfizetési rendszer szabályozása kizárólagos jogot biztosít az üzemeltetőnek szolgáltatása nyújtásához.

Sulyok Tamás alkotmánybírót, a testület - jelenleg elnöki jogkört gyakorló - elnökhelyettesét javasolja az Alkotmánybíróság következő elnökének Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Hárompárti megegyezés született az Alkotmánybíróság hiányzó bírói helyeiről is. A 3 frakció közös jelöltjeiről várhatóan kedden szavaz az Országgyűlés.

Adósságrendezésre 45 milliárd forintot kapnak a kórházak - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: az intézmények a pénzt a 30 napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják, további 15 milliárd forintra pedig a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak. A kormány további 10 milliárd forinttal emeli a gyógyító-megelőző kasszát.

A koraszülések csökkentésére törekszik a kormány. Az egészségügyi államtitkárság közleménye szerint az újszülöttek 9 százaléka jön világra a vártnál korábban, a várandósság 37. hete előtt. Egy civil szervezet felhívására a Lánchídon felvonulást tartottak a koraszülöttek világnapja alkalmából.

Szeretné megismerni az úszók gondjait a Magyar Úszó Szövetség vezetése az elmúlt napok bírálatai után. A testület közleménye szerint a sportolók anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene a jobb eredmények elérésében. Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó kedden lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt, aki jelezte, nem kíván távozni posztjáról. Nem sokkal később Gyurta Dániel is úgy vélekedett: nincs rend a magyar úszás körül. Kapás Boglárka, majd Verrasztó Dávid és Evelyn is csatlakozott hozzá és rajtuk kívül is több úszó jelezte egyetértését.

Aláírták a 2020-as budapesti vizes Európa-bajnokságok rendezői szerződését. A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a dokumentum értelmében 2020-ban Magyarország rendezheti az összes vizes Európa-bajnokságot. Májusban az úszók, műugrók és szinkronúszók, januárban a vízilabdázók versengenek a Dagály Úszóarénában, júniusban a nyíltvízi úszók Balatonfüreden, míg augusztus 20-án az óriás-toronyugrók Budapesten, a jövő évi vb helyszíneként is szolgáló Batthyány téren.

Pályázatot ír ki a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára a Magyar Vízilabda Szövetség. Az új vezető megbízatása január elsejétől 2020. december 31-ig tartana. A pályázati anyagok benyújtására december 9-éig van lehetőség. A jelenlegi szövetségi kapitány, Benedek Tibor a riói olimpián elért ötödik hely után októberben jelentette be, hogy mandátumának év végi lejárta után nem kíván újra pályázni a posztra.

A transzatlanti együttműködés folytatásának fontosságáról beszélt a német kancellár és a távozó amerikai elnök Berlinben. Angela Merkel elengedhetetlennek nevezte a hírszerzési együttműködést, és a nemzetközi terrorizmus elleni harcban is a közös erőfeszítések folytatását ígérte. Barack Obama a többi között a globális éghajlatváltozás megfékezéséért kezdett küzdelem folytatása, a párizsi klímavédelmi egyezmény végrehajtása mellett is állást foglalt.

Megállapodásra jutottak az uniós intézmények a jövő évi költségvetésről a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament küldöttei. Az egyezség értelmében 2017-ben az unió 157,8 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 134,5 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege.