B hét van az Országgyűlésben

InfoRádió
2016. november 2. 06:38
Plenáris ülést tart ma az Országgyűlés, de az érdemi törvényalkotás ezúttal a bizottságokban folyik majd. Az InfoRádió átnézte a képviselők napirendjét.

Az előző héten kezdődött kéthetes ülés délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

A kérdések órájában a kormánypárti padsorokból hárman fordulnak a kabinethez, a fideszes Dunai Mónika a bölcsődei dolgozók nagyobb megbecsüléséről beszél majd az emberi erőforrások miniszterének, míg a KDNP-s Firtl Mátyás a katonáknak járó újabb illetményemelésről kérdezi a honvédelmi minisztert.

Ellenzéki oldalról a Jobbik teszi fel a legtöbb kérdést, a pártból összesen kilencen várnak válaszokat a kormánytól: Dúró Dóra például azt kérdezi majd az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a kabinet mikor rendezi a színházi dolgozók bérét.

A hét szocialista kérdező közül Korózs Lajos szintén az emberi erőforrások miniszterénél érdeklődik azután, hogy a kormány "meddig nézi tétlenül a lakhatási válságot", a hat LMP-s kérdés egyikében pedig Schmuck Erzsébet arra vár reagálást a földművelésügyi minisztertől, hogy a kabinet mikor kezd érdemben foglalkozni az azbesztproblémával.

A parlament ülése a napirend utáni felszólalásokkal ér véget.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
B hét van az Országgyűlésben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást