Fontos törvények a parlament előtt – a nap hírei

Infostart
2016. október 28. 22:08
A miniszterelnök szerint az alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, nem köthető össze pártpolitikai vitákkal. Benyújtotta az őszi adócsomagot az Országgyűlésnek a nemzetgazdasági tárca. Veszélyben érzi a 3-as metró felújítását a főpolgármester, az MSZP vizsgálatot sürget az ügyben. A nap legfontosabb hírei október 28-án.

A miniszterelnök szerint Magyarország erőn felül vállal terheket a schengeni határok védelmében. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott reggeli interjújúban beszélt arról is, hogy nem tudja elfogadni a kormány a Jobbik kérését a letelepedési kötvény megszüntetésére, az alaptörvény-módosítás megszavazásáért cserébe. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy rendezvényen közölte: újragondolja az államadósság finanszírozását és a letelepedési kötvény feltételeit a kormány.

Nem nevez meg konkrét százalékot a járulékcsökkentésre vonatkozóan az Országgyűlésnek pénteken benyújtott őszi adócsomag - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádióban. Jövőre a mostani kétszeresére, 12 millió forintra nő a kata bevételi határa. Az új, 8 millió forintos limit miatt még több vállalkozás választhatja 2017-től az alanyi mentességet. A köztehercsökkentés mellett egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás szabályai is.

Az államháztartási törvény módosítására is nyújtott be javaslatot a parlamentnek a kormány, amely egyebek között érinti az önkormányzati gazdálkodást, a költségvetési tartalék felhasználás egyes szabályait. A kabinet beterjesztette a versenytörvény módosítási javaslatát is, amely módosítaná a vállalkozások összefonódásának és a versenyjogi kártérítési keresetek szabályozását. Szintén a parlament elé került az oktatást, a foglalkoztatást és például a turizmusfejlesztést érintő törvénymódosítás.

Többségében már elfogadott jogszabály változások átvezetését tartalmazza a jövő évi költségvetés módosítására beterjesztett törvényjavaslat. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a főbb makrogazdasági mutatók változatlanok maradnak. A kormány 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos költségvetési hiánnyal számol jövőre.

Veszélyben érzi a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításának programját Budapest főpolgármestere. Tarlós István ezért közvetlenül a kormányfőtől kér segítséget a megoldáshoz. A fővárosi MSZP szerint haladéktalanul ki kell vizsgálni, hogy a 3-as metró mely szakaszai nem nyújtanak teljes biztonságot, és ezeket azonnal le kell állítani.

A feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorítására tett javaslatot a belügyminiszter az Országgyűlésnek. Pintér Sándor nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési érdekekkel indokolta a lépést.

Drágul a lottó - tudta meg az InfoRádió. A Szerencsejáték Zrt tájékoztatása szerint november 6-tól 250 forint lesz egy játék. A változás az Ötös- és a Hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó játékaira vonatkozik.

Kedden éjfélig jelentethetik meg a jövő évre érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifáikat a biztosítók. A kampány egyre kevesebb autóst érint, mivel nagyjából 1 millió gépkocsi szerződésének évfordulója esik január elsejére.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, és elfogadhatatlannak tartja, hogy az unió még mindig nem adott vízummentességet az ukrán állampolgároknak. Szijjártó Péter Kijevben tárgyalt az ukrán külügyi vezetőjével.

Beválasztották Magyarországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába - jelentették hírügynökségek. Magyarország legutóbb 2009-2012 között volt tagja a testületnek.

Megszavazta a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi egyezményt a vallon parlament. A képviselők az 58 igen és 5 elutasító szavazattal felhatalmazták a belga szövetségi kormányt az egyezmény aláírására.