A Jobbik a bűncselekmények áldozatainak hatékonyabb kártérítését sürgeti

Infostart
2016. október 16. 14:53
A Jobbik az erőszakos bűncselekmények áldozatainak, illetve családtagjainak hatékonyabb kártérítésére sürgeti a kormányt.

taudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a tíz évvel ezelőtti olaszliszkai lincselésre emlékezve hangsúlyozta, az államnak a mostaninál nagyobb felelősséget kellene vállalnia azokban az esetekben, amikor nem tudja megvédeni állampolgárait.

Jelenleg ugyanis a büntetőperek többségének végén nem kapják meg a megítélt kártérítést a címzettek, mivel azt az állam vagy nem tudja behajtani az elkövetőkön, vagy a bűnügyi költségek teljesen felemésztik azt - fejtette ki az ellenzéki politikus. Emlékeztetett, hogy pártja a kormányoldal támogatásának hiányában korábban sikertelenül próbálta elérni, hogy az áldozatok kártérítése előzze meg a bűnügyi költségek kifizetését.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben szerinte a kormány nem fordít elég figyelmet az áldozatok kártérítésére, addig egy a parlamentben jelenleg is tárgyalt javaslattal a börtönök túlzsúfoltsága miatt napi 1200-1600 forintot fizetne szinte minden elítélt bűnözőnek úgy, hogy abból az állam adótartozás, vagy korábbi károkozás miatt sem vonhat le egyetlen forintot sem.