Kivételes eljárásban módosította az adótitokra vonatkozó szabályozást az Országgyűlés - a nap hírei

InfoRádió
2016. október 11. 22:32
Egyetértés volt a kormánypártok és a Jobbik között az alaptörvény módosításában. Utóvizsgálatot rendelt el az ombudsman a bicskei gyermekzaklatással összefüggésben.

Kivételes eljárásban módosította az adótitokra vonatkozó szabályozást az Országgyűlés. Eszerint az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozhat. Törvénymódosítással tette lehetővé a parlament, hogy alapítványokat hozzon létre a kormány. A változtatás rövidíti a kabinet által létrehozott alapítványok nyilvántartásba vételének határidejét, és felhatalmazza arra, hogy kijelölje az alapítói jogok gyakorlására jogosult személyt. A képviselők változtatással fogadták el az államfő által visszaküldött kárpótlási törvénymódosítást a képviselők. Az új szabályozás nem tartalmazza az Áder János által aggályosnak tartott részt, vagyis az állami tulajdonszerzés kimondását.

Egyetértés volt a kormánypártok és a Jobbik között az alaptörvény módosításában az ötpártira tervezett, de végül 3 párt részvételével zajló egyeztetésen. A tanácskozáson az MSZP és az LMP nem vett részt. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője úgy értékelt: az alaptörvény módosításával az ország érdemi jogi védelmet kap a betelepítési kvótákkal szemben. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint várhatóan meglesz a kétharmados támogatás a miniszterelnök által benyújtott alaptörvény-módosítás elfogadásához.

Egyhangú döntéssel megállapította a kötelező betelepítési kvótáról tartott országos népszavazás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság. A voksolásra 8.272.625 választópolgár volt jogosult, közülük 3.646.334-en vettek részt a szavazáson, ami 44 százalékos részvétel. Érvényesen 3.362.224-en voksoltak: 98,4 százalék "nem", 1,6 százalék "igen" szavazat volt.

Döntött a kormány a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. megvásárlásáról a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság létrehozása érdekében. A kormányhatározat szerint az száz százalékos állami megvételére 2,1 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a Miniszterelnökséghez.

A sporttörvény módosításával átalakul és a sportállamtitkársághoz kerül a Magyar Olimpiai Bizottságtól a sport teljes körű igazgatása és finanszírozási rendszere – közölte a területért felelős államtitkár. Szabó Tünde hozzátette: módosulnak a feladat- és hatáskörök módosulnak, így csökkennek a MOB terhei. Az államtitkár azután nyilatkozott beszélt erről, hogy a kormány beterjesztette a sporttörvény módosítását az Országgyűlésnek.

Szolgáltató központot nyit Budapesten az amerikai Ubiquity jövő februárban, amely 200 új munkahelyet hoz létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte: a 4 éve alapított vállalat a legújabb generációs technológiák alapján nyújt üzleti szolgáltatásokat a többi között pénzügyi és informatikai területeken.

Szeptemberben átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,2 százalékkal nőtt az infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak a múlt hónapban.

Október 15-ig lehet benyújtani a háziorvosi praxispályázatot - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság. A közlemény szerint az elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint, és a támogatást csak a praxisjog megvásárlására lehet fordítani. Az elbíráláskor előnyt élvez az, akik nyugdíjas korú kollégájától vásárol praxisjogot.

A Mediaworks tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője mondta le a kiadóval tervezett keddi megbeszélést, Murányi András szerint ez nem így történt. A lap főszerkesztője az InfoRádiónak elmondta: a szerkesztőség álláspontja alapján a tárgyalás alapfeltétele, hogy a kiadó rendezze a bizonytalanságban lévő munkavállalók sorsát, döntse el, hogy mit akar a dolgozókkal és ezt közölje velük. Feltétel az is, hogy törölje a lap védjegyeit terhelő jelzálogot. Murányi András kijelentette: nem kapott a Mediaworks-től javaslatot az ajánlatra, és a tárgyalásokra vonatkozóan sem érkezett hozzá írásos dokumentum.

Utóvizsgálatot rendelt el az ombudsman a bicskei gyermekzaklatással összefüggésben. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében azt írja: az ellenőrzésre azért van szükség, hogy kiderüljön, 4 év alatt milyen lépések történtek a rendszeren belül a visszaélések érdemi feltárására. Korábbi sajtóértesülések szerint az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiatal azt állította: a bicskei gyermekotthon igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket.

Befejezte a 71 migráns halála miatt indult büntetőeljárást a rendőrség. Az A4-es autópályán tavaly augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. Az eset után 5 embert tartóztattak le Magyarországon, a gyanúsítottakra 2 évtől 16 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

Hét másodpercenként férjhez adnak egy 15 év alatti lányt – írja a Lánygyermekek Világnapja alkalmából kiadott jelentésében a Save the Children. A nemzetközi gyermekvédő szervezet szerint a jelenség különösen aggasztó méreteket öltött Afganisztánban, Jemenben, Indiában és Szomáliában.