A kvótanépszavazás kampányáról vitáztak a Corvinuson

Infostart
2016. október 6. 09:18
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint nem volt félelemkeltő a kvótanépszavazást megelőző kampány, Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa mégis így gondolta a BBC World Service szerdán, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott vitáján.

"Ahhoz, hogy Európa jövőjéről beszéljünk, őszintének kell lennünk" – fogalmazott Kovács Zoltán kormányszóvivő a BBC World Service migrációs, gazdasági és biztonságpolitikai vitasorozatának budapesti rendezvényén, a Corvinus Egyetemen. Mint mondta: az őszinte megfogalmazások ugyanis az utóbbi években vagy évtizedekben kikopni látszanak az európai közbeszédből a politikailag korrekt nyelvhasználat, illetve a liberalizmus hatására, amely már azt is igyekszik megszabni, hogy bizonyos ügyeket egyáltalán miként említhetünk meg – vélekedett a kormányszóvivő.

"Amit az elmúlt másfél évben láttunk, ennek tökéletes illusztrációja" – fogalmazott Kovács Zoltán. Egy felelős politikus számára ugyanis saját népe, hazája biztonsága az elsődleges szempont. 400 ezer embert láttunk átsétálni ezen az országon tavaly és nyilvánvalóan nem félelemkeltés emlékeztetni a választókat, hogy mit láttak, illetve mit láthatnak, ha nem biztosítják az unió határait megfelelően – tette hozzá.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a népszavazás nem a múltra, hanem az Európai Unió várható döntéseire vonatkozott, mivel már most látható egy a kötelező, felső korlát nélküli elosztási rendszerről szóló javaslatcsomag az Európai Bizottság részéről.

Szelényi Zsuzsanna az Együtt politikusa azonban úgy látta, hogy a kormány által elvesztett referendum káros, nagyon megosztó és sokak számára félelmet keltő volt, mivel a kampány a gyűlöletről szólt. Mint mondta: ez szomorú Magyarországra nézve és nem tesz jót Európának sem. Bár a kormány elvesztette a népszavazást, mert nem tudta az uniós kvóta ellen fordítani a magyarok többségét, mára Magyarország megosztottabb, mint egy éve. A félelemkeltő kampány helyett közös európai megoldásra lett volna szükség – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A teljes, a Budapesti Corvinus Egyetemen rögzített vitát a BBC World Service vasárnap sugározza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kvótanépszavazás kampányáról vitáztak a Corvinuson
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást