Gáncs Péter: Jézusról beszélni a legnemesebb közügy

Infostart
2016. október 1. 20:18
Jézust nem lehet bezárni a templom falai közé, róla beszélni a legnemesebb közügy - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke a reformáció hónapját megnyitó istentiszteleten szombat este Budapesten.

A Kálvin téri református templomban megtartott zenés istentiszteleten az evangélikus püspök hangsúlyozta: nem véletlen, hogy 499 évvel ezelőtt Wittenbergben Luther Márton nem a templom szószékére, hanem a külső kapura szögezte ki 95 tételét. Azt akarta ugyanis, hogy az utca embere is lássa: Isten újra akar kezdeni valamit az emberek életében.

A reformáció tehát nem egy fél évszázaddal ezelőtti történelmi esemény, amelyre "időnként illik emlékezni, hanem egy ébredési, megtérési mozgalom", amely átjárta egész Európát, még azt a katolikus egyházat is, amely eleinte ellenséget látott benne - mondta Gáncs Péter.

Az evangélikus püspök kitért arra: miután Isten "ránk bízta az evangéliumot, rajtunk keresztül akar szólni a világhoz". Ezért mondja a zsoltáros a reformáció hónapja idei mottójául választott felszólítást: "Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek!"

Hozzátette: ez a felhívás 2016 őszén "missziói provokáció" abban az Európában, amely sokszor már csak emlékeiben keresztény. A zsoltáros szavai szerint "küldetésünk elmondani mindenkinek, hogy hogyan szerette Isten a világot. Ezzel az evangéliummal tartozunk mindenkinek, akárhonnan, akármilyen szándékkal érkezik" - fogalmazott.

A kegyelem nem olcsó játékszer, amellyel felelőtlenül lehet garázdálkodni. Súlya van, miként "súlya van minden szónak, amit Isten ránk bízott", és "ezzel a súlyos szóval tartozunk egymásnak, a világnak és minden népnek" - tette hozzá Gáncs Péter.

Az liturgiában részt vett Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, továbbá a magyarországi baptista, metodista és pünkösdi egyház főpásztorai.

Az istentiszteleten jelen volt mások mellett Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a MEÖT szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.