Erre készül a Fidesz 2018-ban

Infostart
2016. szeptember 22. 16:09
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint reális az esély arra, hogy a Fidesz megnyeri a 2018-as parlamenti választást is. Lázár János a Hungarian Business Leaders Forum pénzügyi fórumán azt mondta: tíz évre szóló programmal készülnek a társadalom, a gazdaság és az állam versenyképességének javítása érdekében.

Nyomatékos veszteség érte Magyarországot azzal, hogy a brit választók a szigetország unióból való kilépésére szavaztak júniusban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kitörés – Brexit című konferencián.

„Tehát a szövetséges elvesztése után a közép-európai régió országai azért fognak össze, hogy a szövetséges kritikáját belülről megpróbálják érvényesíteni, kihasználva a helyzetet” - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János ezúttal is megismételte: Magyarország és a többi visegrádi állam nem akar kilépni a közösségből, de meg akarják erősíteni az Európai Tanács szerepét a Bizottság ellenében.

A V4-ek Németország mellé állnak az Unió versenyképességének megerősítése érdekében – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a kormány és pártja ezt helyezi középpontba a 2018-at követő időszakban.

„2018-ra a Fidesz-kormánynak reális esélye van arra, hogy megtartsa a választópolgárok bizalmát, vagy legalábbis úgy jusson el a 2018-as parlamenti választásokig, hogy a választópolgárok egy része gondolkozik azon, hogy újra megadja a bizalmat a kormánynak” - jelentette ki Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: 2014-ben egy jó szlogen volt a „Folytatjuk”, de 2018-ra a Fidesz már programmal áll elő.

„2018-ban a Fidesznek pontosan meg kell mondania, hogy hogyan lesz versenyképesebb a társadalom, az oktatás, az egészségügy, hogyan lesz versenyképesebb a gazdaság, mi történik a munkabérekkel, mit fogunk tenni azzal a munkabérnyomással, ami érdemben befolyásolja a magyar munkaerőpiaci helyzetet a következő időszakban, mi lesz a járulékok sorsa 2017-ben, 2018-ban, és 2018 után. Hogyan tud versenyképességi tartalékot találni a magyar gazdaság, és mi lesz az állammal, az hogyan lesz versenyképesebb? Tehát hogyan lesz versenyképesebb a magyar társadalom, versenyképesebb a gazdaság, és versenyképesebb a magyar állam” - vázolta Lázár János.

A kormánypárti politikus széles társadalmi egyeztetést ígér a választásra elkészülő programról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erre készül a Fidesz 2018-ban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást