Gazdasági eredmények és gyermekvédelem napirend előtt a Házban

Infostart
2016. szeptember 19. 14:58
A kormány gazdasági eredményei valamint a gyermekvédelem is szóba került a migráció mellett az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője vérlázítónak nevezte, hogy Orbán Viktor a pozsonyi csúcstalálkozó előtt áldását adta a V4-ek közös dokumentumára, amely alapján a munkaerőhiánnyal küzdő uniós országok akár tömegesen is engedélyezhetik a bevándorlást, holott pont ez ellen kezdeményezett népszavazást.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára aláhúzta, hogy a kormány továbbra is a leghatározottabban nemet mond a kötelező betelepítés minden formájára, a V4-ek javaslata csupán tagállami hatáskörbe helyezte a kérdést. Bangóné Borbély Ildikó a gyermekek holnapi világnapjára hívta fel képviselőtársai figyelmét, kritizálva a kormány gyermek-politikáját. Mint mondta: a gyermekvédelmi intézményekben történő bántalmazások különösen súlyos helyzetről árulkodnak. Rétvári Bence államtitkár azonban úgy látta, hogy a gyermekek ma pozitívabb jövőképpel rendelkezhetnek, mint 6 évvel ezelőtt, hiszen több módosítással is támogatták azóta a gyermeket nevelő családokat a kormánypártok. Schmuck Erzsébet az LMP részéről úgy látta, hogy bár múlt héten a Standard & Poor's felminősítette Magyarországot, a magyar reformok mégsem működnek: a vidék leszakad, és már nem csak a szakképzett, a szakképzetlen munkaerő is hiányzik. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára viszont úgy vélte, hogy az ellenzéki képviselőre nem csak a tények és a számok nem hatnak, hanem a nemzetközi hitelminősítők álláspontja sem, mivel a felminősítés pont a javuló gazdasági eredményeket mutatja. Firtl Mátyás a KDNP részéről Gróf Széchenyi István születésének közelgő, 225. évfordulójára hívta fel képviselőtársai figyelmét és örömét fejezte ki, hogy nemrég megkezdődött a Széchenyi-emlékhelyek helyreállítása. Rétvári Bence válaszában aláhúzta, hogy Széchenyi István minden hazaszerető ember számára fontos személyiség. A fideszes Csenger-Zalán Zsolt a hétvégi berlini választások eredményét Angela Merkel német kancellár menekült-politikájának kritikájaként értelmezte, mivel megerősödtek mind a bal, mind a jobboldali szélsőségek. Dömötör Csaba válaszában nem kommentálta a választási eredményt, ám hangsúlyozta, hogy a migráció terheit leginkább az elosztási eljárásokban érintett települések lakói érzik meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gazdasági eredmények és gyermekvédelem napirend előtt a Házban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást