Új tag a monetáris tanácsban

Infostart
2016. szeptember 12. 17:01
Új tagot választottak a jegybank monetáris tanácsába, és megvonták Mengyi Roland mentelmi jogát. Emellett esküt tett két új képviselő az Országgyűlésben.

Az Országgyűlés Kardkovács Kolost választotta meg a jegybanki monetáris tanács új tagjának, aki ezt követően esküt is tett a Parlamentben. Az új tag megválasztására azért volt szükség, mert júliusban a monetáris tanács egyik tagját, Bártfai-Mager Andreát nevezték ki, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak, aki emiatt lemondott korábbi tisztségéről.

Kardkovács Kolos a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója volt. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán kiemelte: a reálgazdaság és a foglalkoztatáspolitika szempontjait egyaránt képviselni fogja az ár- és a pénzügyi stabilitás, mint a jegybank két fő feladatának elsődlegessége mellett.

Mandátumigazolását követően képviselői esküt tett a Novák Előd helyett a Jobbik padsoraiba ülő Pintér Tamás, valamint az LMP-től távozott Schiffer Andrást váltó Hadházy Ákos az Országgyűlés ülésén. Eskütételüket követően a parlamenti szokásoknak megfelelően minden frakcióvezető gratulált a képviselőknek.

Mindemellett az Országgyűlés a képviselők több mint kétharmadának jóváhagyásával felfüggesztette a korrupciós botrányba keveredett fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát. A politikus mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész azt követően kezdeményezte, hogy a 168 óra közölte: Mengyi Roland 2015-ben kenőpénzért cserébe biztosított volna előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál. Mengyi Roland korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését "a valóság mielőbbi tisztázása érdekében".