Tóth Bertalan: „A kvótareferendum Orbán Viktorról szól”

Infostart
2016. szeptember 8. 20:19
Az MSZP szerint az október másodikai népszavazás nem a menekültekről, hanem Orbán Viktorról szól, ezért a távolmaradásra szólít fel - mondta Tóth Bertalan. A párt parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azonban azt is elmondta, ők sem értenek egyet a betelepítési mechanizmus javaslatával.

Az MSZP sem támogatja az automatikus uniós befogadási mechanizmusra vonatkozó elképzelést, vagyis azt az állandó intézményt, amely esetében előre meghatározott arányban osztanák el a tagállamok között a közösség területére jelentős számban érkezett migránsokat – mondta Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

„Mi is úgy látjuk, hogy itt azért az Európai Uniónak rengeteg feladata lenne, és ez leginkább a határvédelem, a határőrizet és a menekültügyi eljárások tekintetében áll fent” - mondta Tóth Bertalan.

A migránsokat tízezrével az unió területére csempésző bűnözők ellen közös határvédelemre, akár közös hadseregre, és közös európai menekültügyi eljárásra van szükség – tette hozzá. A baloldali politikus az október 2-ai népszavazás egymásnak ellentmondó MSZP-s felhívásait a következőképpen magyarázta.

„Ez a népszavazás nem a kvótáról szól, hanem Orbán Viktorról, ezért az MSZP álláspontja, hogy nem szabad elmenni, nem szabad egy érvényes népszavazással erősíteni Orbán Viktor hatalmát, sem belföldön, sem külföldön”

- fogalmazott Tóth Bertalan.

Meglátása szerint azért hívnak fel egyes szocialisták érvénytelen voksolásra, mert a kistelepüléseken vannak akik attól félnek, politikai színvallásként értékelik, ha nem mennek el szavazni.

„Ha az önkormányzati dolgozók ülnek bent a szavazatszámláló-bizottságban, akik függnek nyilván a polgármestertől, akár jelzik, hogy például a postázóból Marika nem volt szavazni, és biztos, hogy ebben politikailag valamilyen elköteleződése van” - véli Tóth Bertalan.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, szerinte egy érvényes népszavazással Orbán Viktor nem csak belpolitikai sikert érne el, hanem megerősödve lépne ki az európai porondra is, hiszen maga mögött tudja a Visegrádi négyek másik három államát is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
„A kvótareferendum Orbán Viktorról szól”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást