Ha Terézvároson múlik, nem lesz mélygarázs a Nagymező utcában

Infostart
2016. augusztus 18. 06:33
Terézváros alpolgármestere bízik abban, hogy az önkormányzat akarata ellenére nem lesz mélygarázs a Nagymező utca alatt. Papp László az InfoRádiónak azt mondta: nincs is szükség ilyenre, elegendő számú parkolóhely van. A döntés azonban nem biztos, hogy a helyiek kezében van.

2007-ben még a helyi Fideszesek támadták a VI. kerület akkori szocialista vezetését, hogy mélygarázst terveznek építeni a Nagymező utcában.

A Népszabadság Online most azt írta: már folyamatban van a hatósági engedélyeztetés egy ötszintes, 402 férőhelyes garázs megépítésére.

„Ha Terézváros önkormányzatán múlik a dolog, akkor a Nagymező utca alatt nem lesz mélygarázs”

- nyilatkozta Terézváros alpolgármestere az InfoRádiónak.

Ugyanakkor nem biztos, hogy a kerületen múlik, mert a német beruházó kérelmét a VI. kerületi önkormányzat – vélhetően az érintettség okán – továbbküldte az V. kerületi kormányhivatalnak, amely a NOL szerint júliusban már szét is küldte az érintetteknek az úgynevezett függő hatályú határozatát a beruházás engedélyezéséről. Papp László azonban semmi ilyenről nem tud.

„Most mondták, hogy nem érkezett ilyen jellegű értesítés az V. kerülettől. Tehát mi azt a függő hatályú határozatot, amiről a sajtóhírek szólnak, nem is kaptuk meg. Az engedélyeztetési eljárás annyiban indult meg – ha jól tudjuk a normál építési hatósági eljárásból –, hogy beadtak egy építési engedély-kérelmet, amit mi továbbítottunk, és a kérelemre függő hatályú határozatot hoztak. Ami azt jelenti, hogy hatvan napon belül majd eldönti az okmányhivatal építési hatósága az V. kerületben, hogy ezt a fajta engedélyt megadja vagy nem adja meg. Tehát még nem tartunk ott, hogy építési engedélyről kellene beszélnünk” - fogalmazott Papp László.

A védett platánsort is veszélyeztető beruházást támogató engedély akár már szeptember első napjaiban is jogerőre emelkedhet. Bár a terézvárosi alpolgármester abban bízik, hogy ez az önkormányzat feje fölött nem valósulhat meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ha Terézvároson múlik, nem lesz mélygarázs a Nagymező utcában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást