Már két ombudsman is kiáll a beszédfogyatékossággal élők mellett

InfoRádió
2016. augusztus 12. 09:28
Törvénymódosítást sürget az ombudsman a beszédfogyatékossággal élők támogatása ügyében.

Az alapvető jogok biztosának hivatalánál azt kifogásolta egy panaszos, hogy a törvény a fogyatékossági támogatásra jogosító fogyatékosságok között nem sorolja fel a beszédfogyatékosságot, ezzel hátrányos helyzetbe hozva – többek között – a stroke utóhatásaként afáziában szenvedő betegeket.

A panasz nyomán indított vizsgálat augusztus 1-jén került fel a hivatal honlapjára és megállapította, hogy az állam valóban nem tesz eleget az esélyegyenlőség megteremtéséért, holott a jogalkotónak semmilyen indoka nincs arra, hogy eltérően kezelje a beszédfogyatékosságot, tehát a szabályozás sérti a diszkrimináció tilalmát.

A biztosi hivatal mások mellett felkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, amely részéről Czibere Károly államtitkár megerősítette, hogy az afáziás betegek nem jogosultak fogyatékossági támogatásra. Ám a jelentés szerint nem fogadható el a minisztérium érvelése, hogy a fogyatékossággal élő emberek közül e támogatás kizárólag azokat a legsúlyosabb állapotú személyeket illeti meg, akiknek különös társadalmi függősége ezt megkívánja.

A biztos által felkeresett szakmai szervezetek azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallásfogyatékosság meghatározásával szemben jelenleg a beszédfogyatékosság szakmai definíciója hiányzik, viszont ez elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a jogalkotó pontosan meghatározza a támogatásra jogosultak körét.

Ezért a beszédfogyatékosság jogszabályi fogalmának meghatározása mellett, elődjéhez, Szabó Mátéhoz hasonlóan Székely László ombudsman is jogszabálymódosítást sürgetett, hogy a stroke következtében kialakuló beszédzavarral élők is rászorultságuknak megfelelő, a többi fogyatékossági típussal azonos támogatásban részesüljenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már két ombudsman is kiáll a beszédfogyatékossággal élők mellett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást