A kabinetrendszer miatt ritkábban ülésezhet a kormány - hetilapszemle

Infostart
2016. augusztus 4. 12:21
A Figyelő és a Heti Válasz is foglalkozik azzal, hogy nyáron létrejött a kormányon belül a gazdasági és a stratégiai kabinet.

A Figyelőnek adott interjút a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ősztől ritkábban ülésezhet a kormány a kabinetrendszer bevezetése miatt. Varga Mihály azt mondta: azon is múlik a menetrend, hogy milyen mélységű döntéseket kell végül meghoznia a kormánynak, mert ha csak ki kell pipálni a kabinetek előterjesztéseit, akkor akár maradhat is a heti ülésrend.

A gazdasági kabinet vezetője „uborkaszezonban felröptetett kacsának" nevezte, hogy 2018-ban kormányfő lehetne, ha a Fidesz az MSZP-vel lenne kénytelen koalíciót kötni. A miniszter lapban beszél először az új gazdasági stratégiáról, amit ősszel indítanak el, több jogszabály módosításával.

A Heti Válasz is a legutóbbi kormány átszervezésről közöl összeállítást. A cikkíró úgy fogalmaz: minden államreform annyit ér, amennyire hatékonyabb lesz tőle a döntéshozatal. A nagy kérdés tehát most is az, gördülékenyebben mennek-e majd a dolgok. Viszonylag jó eséllyel tudjuk a választ: nem. Orbán Viktor a két kabinettől azt várja, zsilipei lesznek a kormányt elárasztó ügyfolyamnak. Az elképzelés szerint a gazdasági és társadalmi kabinetből háromfelé ágazhat egy-egy előterjesztés sorsa. További részletek a Heti Válaszban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kabinetrendszer miatt ritkábban ülésezhet a kormány - hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást