A Balatont is elérte a gasztroforradalom

Infostart
2016. július 10. 11:13
A Magyar Konyha nyári mellékleteként immár negyedik alkalommal jelent meg a Balatoni Gasztronómiai Útikalauz. A kiadványról a szerkesztője beszélt az InfoRádióban.

Madary Orsolya elmondta, az első kiadvány készítésekor 170 címet találtak. Most már 336 étterem, bisztró, cukrászda, strandbüfé és termelőhely szerepel benne.

„Nagyon megváltozott a Balaton gasztronómiai kínálata, ezért idén egy egész hónapot töltöttünk azzal, hogy az új helyeket végigjárjuk. Májusban hat stáb járta körbe a Balatont, és már a Velencei-tó és Székesfehérvár környékét is, hogy megtalálja az új helyeket” - mondta a Balatoni Gasztronómiai Útikalauz szerkesztője.

Madary Orsolya elmondta, tapasztalataik szerin nagyon sok új vendéglátóhely van és jobb minőséget képviselnek, igényesebbek.

Az Aligától Vonyarcvashegyig tartó tesztelésről a szerkesztő azt mondta, úgy kell elképzelni, mint a klasszikus étteremkalauzok munkáját.

„Úgy éreztük magunkat, mint a Michelin-kalauz ellenőrei, mert titokban mentünk. Sokszor aztán felfedtük magunkat, ha valami nagyon ízlett, megkérdeztük, mi lesz a nyári ajánlat, mit írhatunk még be a guide-ba. Fotóst csak akkor küldtünk, ha biztosak voltunk, hogy bele fog kerülni a kiadványba” - tette hozzá Madary Orsolya.

Ez főleg a toplistákra igaz, amiből nyolc készült - tette hozzá.

„Ezek a Magyar Konyha szerkesztőségének szubjektív listái, a mi véleményünk, akik már nagyon sok ideje foglalkozunk a gasztronómiával, sok helyen kóstoltunk. Persze előfordulhat, hogy másnak más a véleménye, hiszen az ízlések különböznek. A kiadványban szereplő 336 helyet szerintünk érdemes kipróbálni” - hangsúlyozta a kiadvány szerkesztője.

Madary Orsolya azt is jelezte, idén teljesen más szempontokat vettek figyelembe. Mint mondta, érdekesség, hogy elindult egy újhullámos strandbüfé-divat. Már a strandokon is próbálnak minőségi alapanyagokkal dolgozni. Szerencsére, hiszen ott érdemes enni, ahol fürdünk – tette hozzá a kiadvány szerkesztője.

„Megjelentek azok a helyek, ahol akár mangalicakarajt is ehetünk egy rendes fapados kisbüfében, és van, ahol a fish and chipshez hasonló, magyar harcsa és krumpli ételt lehet kapni. Megjelentek olyan ételek, amelyek a magyar ízlésnek felelnek meg és minőségi alapanyagokból készülnek. Ez azért is nagyon fontos, mert a Balaton környékén rengeteg minőségi alapanyag található; például hal-, vadfeldolgozó, sajt- és lekvárkészítő, stb.” - emelte ki Madary Orsolya.

Hozzátette: „az a vendéglátós, aki nem használja ki ezeket a lehetőségeket, igenis hibás. Szerencsére azonban már egyre többen vannak, akik az igényes, minőségi alapanyagokból főznek.”

A nyolc toplistát részletezve Madary Orsolya azt mondta, van, ami az éttermeket, a borászatokat, strandbüféket, cukrászdákat és a vitorláskikötőben lévő éttermeket rangsorolja.

„Két részre osztottuk az éttermeket, mert már a déli parton is annyi jó helyet találtunk, azt gondoltuk, nem elég egy tízes lista a két part kínálatára. A déli part nagyon feljött. Siófok környékén például tavalyhoz képest egyről háromra nőtt a cukrászdák száma” - jegyezte meg a szerkesztő.

Madary Orsolya hozzátette: „tavaly még lángos- és halsütők is szerepeltek a toplistákban, de annyi visszajelzés érkezett, hogy milyen rossz minőségű olajban sütik az ételeket, ezért született inkább a strandbüfé-sorrend, hogy megtaláljunk más strand streetfoodokat is.”

A Balatoni Gasztronómiai Útikalauz szerkesztője összegezve elmondta, a fővárosi gasztroforradalomhoz hasonlóan Balaton környékén is rohamos a fejlődés. Nem csak azért, mert a vendéglősök rájöttek, hogy a helyi alapanyagok használata mellett a regionalitás és a szezonalitás is jól működhet. Már nemcsak a nagy éttermek, hanem lassanként a bisztrók, kisvendéglők, sőt a strandbüfék is ennek szellemében és minőségi módon készítik az ételeiket. Ehhez nem árt egy jó szakács is, bár sok a hiány, már ez is jellemző a Balaton partján – jegyezte meg Madary Orsolya.