Éger: A négy szuperkórházzal teljes lesz a kórházhálózat

InfoRádió
2016. július 5. 18:42
Éger István szerint méltó és igazságos a budapesti kórházfejlesztés. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azzal, hogy létrejön a négy budapesti szuperkórház, befejezettnek tekinthető a magyar kórház-infrastruktúra fejlesztése.

Magyarország tartozik Budapestnek, erről részben nem tehet, mert az európai uniós források felhasználása korlátozott volt a központi régióban - fogalmazott Éger István. Hozzátette: méltó és igazságos, hogy a fejlesztés megtörténjen, minél hamarabb és minél hatékonyabban.

„Építeni egy, esetleg két kórházat kell, de a részleteket nem tudjuk pontosan. Mert amíg Pest definiáltsága száz százalékos a kormányhatározatban, addig a budai oldalé szinte definiálatlan. Beszél egy kelenföldi kórházról – ami szerintem nagyon helyes, és szerintem jó helyen is van – és beszél egy észak-budai centrumról, amiről eddig nagyon szó sem volt” - közölte a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István szerint a kórház megépítésében már jelentős tétel lehet a kormányhatározatban szereplő plusz 50 milliárd forint, ha ezt építkezésre fordítják. Ha idén megtervezik a kórházat, akkor jövő tavasszal már lehetne építeni - tette hozzá.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azzal, hogy létrejön a négy budapesti szuperkórház, befejezettnek tekinthető a magyar kórház-infrastruktúra fejlesztése, teljes a kórházhálózat.

„Bizonyos, hogy elegendő lesz ennyi kórház, és bizonyos, hogy nem is túlzottan sok. Ma már inkább az a kérdés, van-e elegendő szakember, aki dolgozzon benne” - fogalmazott Éger István.

A béremeléssel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta, hogy megállítani nem, de fékezni tudja az elvándorlást.

„Különösen, hogy a miniszter úrral közösen megállapítottuk és nyilvánosságra is hoztuk, hogy ez egy lépés, amelyet továbbiaknak kell követnie. A bérfelzárkóztatás tekintetében azonban jelentős lépés” - mondta Éger István.