Itt lesznek lezárások szombaton a Budapest Pride miatt

Infostart
2016. július 1. 15:03
Több fővárosi kerületben is forgalomkorlátozást vezetnek be szombaton demonstrációk és rendezvény miatt, délelőtt és délután is lezárják az Andrássy utat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint szombat délután három órakor kezdődik az Andrássy úton a Budapest Pride felvonulás.

A BRFK közleménye szerint a változások az V., a VI. és a XIV. kerületet is érinthetik majd. Délelőtt tíztől délután egyig szakaszosan és időszakosan lezárják a Vörösmarty tér-Vigadó utca-Apáczai Csere János utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere-Kós Károly sétány útvonalat.

Délután szintén forgalomkorlátozásra kell számítani. Két óra és fél hat között lezárják az Andrássy utat. Háromtól fél hatig az Oktogont, a Teréz körutat a Nyugati tértől a Király utcáig, valamint a Nagymező utcát. Négy és fél hat között a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tértől az Andrássy útig; háromtól este kilencig pedig az Alkotmány utca lesz lezárva.

Tilos megállni ma és szombaton az V. és a VI. kerület számos pontján, a többi között az Andrássy út szervizútján a Hősök terétől az Oktogonig, az Andrássy úton az Oktogon és a Hajós utca között, a Kodály köröndön, valamint az Oktogonon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Itt lesznek lezárások szombaton a Budapest Pride miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást